Ukulele-előadás a világűrben

SpaceX

Űrhajózási történelmet írt a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalatnak a Földre szombaton visszaérkezett Crew Dragon űrhajójának 42 éves amatőr űrhajósa, aki a Földtől több száz kilométeres magasságban, súlytalanság állapotában ukulelén játszott.

Chris Sembroski, a Lockheed Martin vállalat munkatársa, az amerikai légierő veteránja játszott a hawaii gitárnak is nevezett négyhúros hangszeren, amikor a Crew Dragon kizárólag amatőr űrhajósókból álló személyzete a Youtube-on keresztül tízperces előadást-bemutatót sugárzott a Földre arról, milyen is az élet az űrkapszulában.

Sembroski az élményt ahhoz hasonlította, mintha egy barátjával utazna egy teherautóban, akitől még ha akarna sem lehet elválni. Az űrkapszula ugyanis négy négyzetméter alapterületű és nyolc méter magas. Törzsrészéhez, amelyen az űrhajósok kabinja elhelyezkedett, a legénységnek nem volt hozzáférése.

A Crew Dragonra elhelyeztek egy átlátszó üvegből álló megfigyelő kupolát, amelyen keresztül folyamatosan láthatták a világűrt.

A kupola mellett kapott helyet az űrkapszula mellékhelyisége. Hayley Arceneaux, a legénység másik tagja a Netflixnek készülő dokumentumfilmben erről csupán annyit mondott, hogy a fürdőszoba a plafonon van. „A szó szoros értelemben ez egy panel, amelyet lehúzunk és ott van egy nyílás. A világűrben nincs tótágas” – hangoztatta.

A pénteki videohívásban a legénység beszélgetett a memphisi St. Jude Gyermek Kutatókórház betegeivel, és néhány szót váltottak Tom Cruise-zal, aki a nemzetközi űrállomáson akar majd filmet forgatni – közölte a SpaceX.

Az űrhajósokat kérdezték kedvenc űrételeikről is. „A kedvencem a pizza, amelyet tegnap ettem vacsorára és valószínűleg ma is azt eszem” – mondta az 51 éves Sian Proctor geológiai tanár.

A Crew Dragonban végzett kutatásokról Sembroski elmondta, hogy számos vérvizsgálatot és vércukormérést végzett.

A SpaceX közölte, hogy a misszió célja adatokat gyűjteni arról, miként hat a világűr környezete a teljesen amatőr személyzetre. Egész úton mérték a legénység pulzusát, a véroxigén-szintet, megfigyelték alvásukat és azt, miként reagán szervezetük a sugárzásra.

Sembroski ukuleléjét a Földre visszatérve elárverezik, és a bevételt a memphisi kórházra fordítják.

A Crew Dragon amerikai keleti idő szerint szombat este 7 órakor szállt le, nem messze Floridától. A visszatérés automatizált volt, csakúgy mint az egész repülés.

Kizárólag amatőr űrhajósokból álló személyzettel űrhajó most első alkalommal járt Föld körüli pályán. A Crew Dragont, amely egy Dragon 2 osztályú űrhajó, egy Falcon 9-es hordozórakétával szerdán délután indították útnak a floridai Kennedy űrrepülőtérről. Majd 580 kilométeres magasságban, vagyis a Nemzetközi Űrállomás (ISS) keringési pályájánál magasabban, nagyjából 30 ezer kilométer óránkénti sebességgel száguldva  másfél óránként kerülte meg a Földet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?