Újabb fúrást végzett a Curiosity

<p>Újabb fúrást végzett a Marson az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója.</p>

Utoljára majd' egy éve, 2013 májusában vett kőzetmintát a vörös bolygón a NASA robotja. Utána elhagyta akkori tartózkodási helyét, és a több mint öt kilométer tett meg kutatási programja elsődleges célja, a Gale-kráterből kiemelkedő Aeolis-hegy felé - olvasható a BBC honlapján, amely közreadta a marsjáró által szerdán a Földre küldött felvételeket.    A mintavétel kezdete előtt a robotot utasították arra, hogy vizsgáljon meg számos kőzetet. A NASA kutatói és mérnökei most felbecsülik a kőzetpor minőségét. Amennyiben megfelelőnek találják, a rover egy második fúrást is végez.     A tavalyi mintavételkor a kutatók arra utaló jeleket találtak, hogy a marsi környezet egykor alkalmas volt egyszerű életforma kialakulásához.     A 2,5 milliárd dolláros, egytonnás űrrover 2012. augusztus 6-án landolt a Marson. A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem Curiosity-programjának célja, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek. A szakemberek szerint a marsi kőzetek elemzése egyfajta időkapszulát nyithat meg, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg bepillantást engedhet a bolygó történetébe.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?