Tunéziában már nem muszlim férfiakkal is házasodhatnak a muszlim nők

Tunisz |

<p>Tunéziában a muszlim nők mostantól nem muszlim férfiakkal is köthetnek házasságot, az ezt tiltó valamennyi rendelkezést semmisnek nyilvánították - jelentette be csütörtökön a tuniszi elnöki hivatal.</p>

A csak a muszlim nőkre vonatkozó korlátozást még 1973-ban vezették be. A jogszabály bírálói régóta követelik a hatályon kívül helyezését arra hivatkozva, hogy a rendelkezés diszkriminatív. Civil szervezetek és jogvédők az utóbbi hónapokban intenzív kampányt folytattak a tilalom feloldása érdekében. Panaszt nyújtottak be a közigazgatási bíróságon, és azzal érveltek, hogy a korlátozás sérti a férfiak és nők alkotmányban is rögzített egyenlőségének elvét, illetve azt az alapjogot, amely szerint minden ember szabadon választhatja meg házastársát.

Bédzsi Káid esz-Szebszi tunéziai államfő augusztus közepén jelentette be, hogy visszavonják a muszlim nőkre vonatkozó korlátozást.

A most eltörölt szabály miatt a muszlim nők eddig csak úgy köthettek házasságot nem muszlim vallású férfival, ha a leendő férj áttért az iszlám hitre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?