Toronto is gócpont

Hongkong/Sydney/Toronto. Atípusos tüdőgyulladással szállították kórházba egy olyan hongkongi kórház igazgatóját, amelyben a járvány betegeit kezelték. Fung Hung doktort először március 27-én szállították be lázas állapotban, de négy nappal később kiengedték. Ugyancsak atípusos tüdőgyulladást kapott Hongkong területi kórházának igazgatási vezetője.

Hongkong területén eddig 22 halálos áldozatot követelt a járvány és 842 megbetegedést regisztráltak. A kínai állami tv tegnapi bejelentése szerint Kínában eddig 53-an haltak meg a betegség következtében, a fertőzöttek száma 1268-ra nőtt. A SARS által legjobban sújtott tartomány Kuangtung, ahol tavaly novemberben az első megbetegedést észlelték: itt eddig 43-an haltak bele és 1203-an kapták meg a fertőzést.

Ausztrália új idegenforgalmi stratégiát dolgoz ki azon országok számára, ahol nem pusztít az atípusos tüdőgyulladás. Joe Hockey idegenforgalmi miniszter elmondta, hogy leállították a korábbi nagyszabású, Ázsiának szánt reklámkampányokat, és ezek költségvetését átcsoportosították Európára és az Egyesült Államokra. Ausztráliában jelenleg öt személyt tartanak orvosi megfigyelés alatt a betegség tüneteivel.

A kanadai hatóságok bejelentették, hogy atípusos tüdőgyulladásban hunyt el április elsején egy torontói kórház egyik betege: ezzel kilencre emelkedett a rejtélyes betegség kanadai áldozatainak száma. Az egészségügyi hatóságok már szombaton összefüggésbe hozták a páciens halálát a súlyos heveny légúti tünetegyüttes (SARS) néven ismertté vált betegséggel, de akkor még további vizsgálatokat tartottak szükségesnek a halál okának pontosabb megállapításához. A kilencedik haláleset bejelentésekor a hatóságok megjegyezték, hogy még nagyon hiányosak a betegséggel és a lehetséges kezelési módozataival kapcsolatos ismeretek. Ezt jól példázza a kilencedik áldozat esete is. Az orvosok először más halálokra gyanakodtak, ám amikor az áldozat temetésére összegyűlt gyászoló tömegben az elhunyt egyik rokonán az atípusos tüdőgyulladáséhoz hasonló tünetek jelentkeztek, diagnózisuk felülbírálatára és újabb vizsgálatokra kényszerültek. Ázsián kívül eddig Kanadában vált ismertté a legtöbb, öszszesen 201 olyan eset, amikor nagyon valószínű vagy gyanítható a betegség megjelenése. Kanadán belül Ontario szövetségi tartományban jegyezték fel a legtöbb, 179 ilyen megbetegedést. E tartományban található az ország legnépesebb városának számító Toronto is. A kilenc halálos kimenetelű megbetegedés is ebben a városban történt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?