Tolvajbanda lopta el a Bibliát

Budapest. A magyar rendőrség és a határőrség is nagy erőkkel keresi a vasárnap ellopott Vizsolyi Bibliát. Bár egy tavalyi londoni aukción 27 millió forintot adtak egy példányért, a most ellopott darab – egy szakértő szerint – 6 milliót érhet. Magyarországon 50-60 darab lehet a ritkaságból.

Budapest. A magyar rendőrség és a határőrség is nagy erőkkel keresi a vasárnap ellopott Vizsolyi Bibliát. Bár egy tavalyi londoni aukción 27 millió forintot adtak egy példányért, a most ellopott darab – egy szakértő szerint – 6 milliót érhet. Magyarországon 50-60 darab lehet a ritkaságból.

A vasárnap ellopott Vizsolyi Bibliát kereső nyomozókhoz több bejelentés is érkezett. Az esetnek több szemtanúja is volt, akik mozgást észleltek éjszaka: járműveket vagy személyeket láttak. Ezek azonosítása is megtörtént, de mindegyiket kizárták a lehetséges elkövetők közül.

A rendőrség sok nyomot rögzített, és a templom ajtajának feltöréséhez szolgáló balta is igen jellegzetes (miután nyelve egy kiságy lábából készült). Egyelőre azonban nem akadtak az elkövetők nyomára. Azt már biztosan tudják, hogy több tettes volt, legalább kettő – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A Vizsolyi Biblia egyik példányát vasárnap hajnalban lopták el ismeretlenek a vizsolyi református lelkészi hivatalból. A helyi plébános még az éjszaka folyamán értesítette a rendőröket, akik azonnal a tolvajok keresésére indultak.

Az országos rendőr-főkapitányság vezetője a nyomozás eredményességét közvetlenül elősegítő információt szolgáltató részére 3 millió forint díjat tűzött ki. A Nemzeti Kultuális Örökség Minisztériuma pedig 1 millió forint jutalmat ajánlott fel a nyomozás sikere, az elkövető elfogása érdekében.

A Vizsolyi Biblia többé-kevésbé átdolgozott kiadásai századokon át a legolvasottabb magyar könyvek voltak, és így a magyar nyelv alakulásában jelentős szerepet játszottak.

Az első két oldala hiányzik

A műkincs értékét azért állapította meg 6 millió forintban a szakértő, mert erősen megkopott. A fedőlapja sérült, az első két oldala pedig hiányzik, és ezt kézzel írott lapokkal helyettesítették. Az 1500-as évek végén több száz darabot nyomtattak a Bibliából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?