Több mint 40 év után először választottak Miss Irakot

Bagdad |

<p>Több mint 40 év után először választottak Miss Irakot, a címet a húszéves Sajma Abdelrahman viselheti - tudósított a The Guardian online kiadása vasárnap.</p>

A kirkuki lány az utolsó, 1972-ben tartott királynőválasztás óta az első, aki az ország legszebbjét illető koronát viselheti. Az egy bagdadi szálloda báltermében szombat este meghozott döntéssel egyetértett a közönség, a terem hátsó sorait elfoglaló fiatal férfiak székeikre felállva kiabálták a győztes nevét.

"Nagyon boldog vagyok, mert látom, az ország halad előre. Ez a verseny csodálatos volt, sikerült mosolyt csalnia az irakiak arcára" - mondta Sajma Abdelrahman, miközben csodálói rohamát igyekezett távol tartani magától.
    
"Azt reméljük, a rendezvénnyel Irak hallatja a hangját, megmutathatja, hogy élünk, a szívünk még mindig dobog" - hangsúlyozta Szenan Kamel, az esemény művészeti vezetője. A szervezők a szépségversenyt a háború szörnyűségei feletti győzelemként ünnepelték.

A lányok műsorában több volt a beszéd, mint a pózolás. Magas sarkú cipőben, ujjatlan, ám térdet takaró estélyi ruhában vonultak a színpadra, hogy a zsűrinek jótékonysági terveikről beszéljenek.

A versenyt úgy szervezték, hogy megfeleljen a nemzetközi feltételeknek, így a győztes részt vehessen a következő Miss Universe-választáson. Voltak azonban csak az országra jellemző részei is a shownak, például az ajtónál álló gépfegyveres őr.

A királynő elmondta, hírneve abban lesz segítségére, hogy a háború alatt lakóhelyükről elűzött gyerekek oktatására irányuló kezdeményezéseket támogassa.

Az országot jelenleg is sújtó harcok és feszültségek miatt az októberre tervezett eseményt decemberre kellett halasztani. A szervezők beszámoltak arról is, hogy számos jelentkezőnek kellett visszalépnie, mert halálosan megfenyegették.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?