Több mint 1,2 millió dollárért kelt el Einstein kézzel írt híres egyenlete

Albert Einstein

Több mint 1,2 millió dollárért kelt el Albert Einstein levele, amelyben saját kezűleg leírja híres  E=mc2 képletét. A vételár háromszorosa annak, amire számítottak az aukciósház szakemberei.

A Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) Einstein-iratok projektje és a Jeruzsálemi Héber Egyetem levéltárosai szerint a képletnek csupán három másik olyan kézzel írt példánya létezik, amelyben Einstein maga írta le híres, világot megváltoztató egyenletét, amelyre a relativitáselmélet kidolgozása közben jött rá.

Ez a negyedik példány az egyedüli, amely magángyűjteményben van, és csak a közelmúltban vált ismertté a bostoni RR Aukciósház szerint, amelynek szakemberei úgy becsülték, hogy 400 ezer dollárért fog elkelni a ritkaság.

Az E=mc2 egyenlet (ahol c a fénysebességet, E az energiát, m pedig a tömeget jelenti)  megmutatta a tömeg és az energia ekvivalenciáját, vagyis azt, hogy minden energiához tömeg, és minden tömeghez energia tartozik. A képlet új pályára állította a 20. századi fizikát.

Az egyoldalas levelet németül írta a fizikus Ludwik Silberstein lengyel származású amerikai fizikusnak 1946. október 26-án. Silberstein Einstein elméleteinek jól ismert bírálója volt, számos elméletet megkérdőjelezett.

"Kérdésedre választ lehet adni az E=mc2 képlettel, műveltség nélkül" - írta Einstein a Princeton Egyetem fejlécével ellátott levélpapíron.

A levél Silberstein magánarchívumának részét képezte, amelyet örökösei eladtak.

A vevőt nem nevezte meg az akciósház, csupán annyit mondott róla, hogy egy névtelenséget kérő dokumentumgyűjtő.

A levélritkaságért ádáz licitcsata folyt. Kezdetben öten licitáltak, de amikor az ár elérte a 700 ezer dollárt, csak ketten maradtak versenyben - közölte Bobby Livingstone, az aukciósház alelnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?