Több iskolában betiltották a Squid Game jelmezeket

netlflix

Az iskolák szerint félő, hogy a gyerekek utánoznák a sorozatban történteket.

New York államban három általános iskolában is betiltották a Netflix sikersorozatának, a Squid Game-nek jelmezeit.

Az intézmények szerint félő, hogy a gyerekek újrajátszanák a sorozatban látottakat, ezért körlevelet küldtek a szülőknek, amelyben figyelmeztetik őket az erőszakos jelenetekre, és arra, hogy gyermekeik nem jelenhetnek meg a sorozatot idéző öltözékekben.

Kapcsolódó cikkünk

Sok szülő azonban úgy gondolja, a jelmezek ártatlanok és egyszerűen arra kéne figyelni, hogy a gyerekek ne nézzék a sorozatot, amit az Egyesült Államokban amúgy is 17 éven aluliaknak nem ajánlott. 

A sorozat történetének középpontjában olyan emberek csoportja áll, akiknek rengeteg az adósságuk. Egy titkos szervezet ezért felajánlja nekik, hogy versenyezhetnek, és a kínált főnyereménnyel minden tartozásukat megtéríthetik, ráadásul gazdag polgárokként távozhatnak. Csakhogy közben halálos gyerekjátékokon kell részt venniük.

(br, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?