Tizenegy sérült a pamplonai bikafuttatás első napján

Madrid |

<p>Tizenegy embert szállítottak kórházba a pamplonai bikafuttatás első napján, a sérültek közül hármat a bikák szarva sebesített meg - közölte a spanyol vöröskereszt kedden.</p>

A legsúlyosabb sérült egy 38 éves amerikai bróker, akit a jobb hónaljánál döfött meg a bika, de a szúrás nem érte a mellüreget, így a beteg állapota nem kritikus. Rajta kívül még egy amerikai és egy brit állampolgárt ökleltek fel a bikák futás közben, ők könnyebb sérülést szenvedtek. A sérülések nagy része abból adódott, hogy sokan futás közben elestek a csúszós macskaköveken, többeken át is gázoltak a féltonnás bikák, míg volt, akit a tömeg szorított a falhoz. Az idei San Fermín-ünnep első bikafuttatása 2 perc 23 másodpercig tartott. Ennyi idő alatt tették meg a 800 méteres távot a város szűk utcáin egészen a célig, amely hagyományosan a városi arénában van.  Az óvárosi rész ablakaiban és balkonjain rengetegen kísérték figyelemmel a futást, még ha csak néhány másodpercig tartott is, amíg a fehér inges, piros kendős futók tömege, nyomukban a bikákkal, elrohant alattuk az utcán.  A város védőszentjének tiszteletére a középkor óta rendezik meg a San Fermín-ünnepet az északspanyol városban. A kilencnapos fiesta minden reggel bikafuttatással kezdődik. Minden évben rengetegen sérülnek meg ezen a bátorságpróbán, halálos áldozata a futásnak utoljára 2009-ben volt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?