Washington. A tulajdonosok visszakövetelik Marilyn Monroe és John F. Kennedy állítólagos szerelmi levelezését, az amerikai kormány pedig meg akarja semmisíteni a leveleket.
Titokzatos levelezés
A huszadik század Amerikájának szexszimbóluma voltAz 1990-es években Lex Cusack több mint 350 olyan levelet adott el magángyűjtőknek, amelyeket Marilyn Monroe, a szexszimbólum és filmsztár, valamint állítólag John F. Kennedy amerikai elnök váltott titokban egymással. Viszonyuk megkérdőjelezhetetlen. Cusack hétmillió dollárt zsebelt be a levelekért – csakhogy azok hamisítványok voltak. Ezért 1999-ben tízévi börtönbüntetésre ítélték – most is ül. A bírósági eljárás során a levelek többségét – mintegy 250-et – a hatóságok elkobozták a tulajdonosoktól, ám azt ígérték, hogy az ügy lezárása után visszaadják nekik. A kormány jogászai egy szövetségi bírótól kérték: engedélyezze a levelek megsemmisítését, mert azok megint a piacra kerülhetnek. Csakhogy a levelek tulajdonosai kemény összegeket fizettek a nagybecsű irományokért, és ragaszkodnak tulajdonosi jogaikhoz. Mike Stern mintegy 40 levelet vásárolt 300 ezer dollárért. „Fizettünk értük, tehát a mieink. Akár rájuk is pecsételhetik, hogy hamisítványok, de mi akkor is be akarjuk a leveleket kereteztetni és kitenni a falra” – mondta haragosan. Carl Person ügyvéd, aki 34 levéltulajdonost képvisel, még azt is sejteni engedte, hogy a levelek talán mégis valódiak. Cusack apja, Larry Cusack egykor Marilyn Monroe anyjának, Gladys Bakernek az ügyeit kezelte. Lex azt állította, hogy akkor bukkant a levelekre, amikor 1991-ben halott édesapjának iratait rendezte.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.