TÉNYEK ÉS TÉVHITEK

Tények: A nemzetközi tapasztalatok szerint nem beszélhetünk a szexuális zaklatás lázas üldözéséről. Ellenkezőleg, egy nagymértékben látens (titokban maradó) jelenségről van szó, mely csak az esetek töredékében kerül felszínre, kivizsgálásra még kisebb arányban, a szexuális zaklatás ügyekben hozott elmarasztalások száma pedig még ennél is csekélyebb.

Tévhit: Szexuális zaklatást a kiéhezett férfiak/nők követnek el, akik nem tudnak partnert találni.

Tények: A zaklatók jellemzően nem egyedülállók, hanem van állandó partnerük/házastársuk. A szexuális zaklatás továbbá olyan, általában az egyenlőtlen viszonyokat kiaknázó magatartás, amely az elszenvedőjét megalázza és ellehetetleníti. A szexuális zaklatással az elkövető jellemzően nem valamiféle szexuális kielégítetlenséget próbál orvosolni, hanem dominanciáját, a másik személy feletti hatalmát igyekszik bizonyítani, megalapozni vagy megtartani.

Tévhit: Szexuális zaklatást csak bizonyos (pl. szakképzetlen) férfiak/nők, vagy csak bizonyos munkahelyeken (pl. gyárakban, kórházakban, stb.) követnek el.

Tények: Szexuális zaklatást minden munkahelyen elkövetnek. Mivel ez jellemzően olyan magatartás, amely gyakran kötődik munkahelyi hierarchiához, kétségtelenül ismertebb felettes-beosztott viszonylatban. Szexuális zaklatást ugyanakkor gyakorlatilag minden munkakörben dolgozó személy elkövethet, teljesen függetlenül képzettségétől és nagyjából függetlenül a beosztásától is. A hierarchiában felfelé irányuló zaklatás valóban ritkább, de az sem kizárt.

Tévhit: A szexuális zaklatás oka a nők kihívó magatartása, „szexis” öltözködése.

Tények: Szexuális zaklatást bárki elszenvedhet, az elszenvedők közt mindenféle és -fajta nő megtalálható teljesen függetlenül attól, hogy az uralkodó szépségideál vagy erkölcsi normák szerint csinosan öltözködik-e, vagy sem, visszahúzódóan viselkedik-e vagy sem. Számos munkahelyen ráadásul előírás olyan ruházat viselése, amely máshol már túlzottan kihívónak minősülne (ilyen pl. a vendéglátóiparban gyakran kötelezően előírt miniszoknya). Az, hogy az elkövető mit és miért érzékel kihívónak, meglehetősen egyéni. A zaklató maga dönt arról, kit kíván zaklatni, így nem állítható, hogy a szexuális zaklatás kiindulópontja az elszenvedő magatartása vagy ruházata volna. A zaklatás egy olyan norma megsértése, mely az azonos munkahelyen dolgozók közti emberi tiszteletet és megbecsülést tekinti a munkavégzés alapjának, és e sérelemmel az egyenlő munkakörülményeket aláássa.

Tévhit: Szexuális zaklatás nem is létezik, a nők egyszerűen félreértik az udvarlást. E tévhit enyhébb változata: Ez egy kommunikációs probléma.

Tények: Figyelembe véve, hogy a zaklatás elszenvedői rendszerint enyhébb esetben megalázva, semmibe véve érzik magukat, súlyosabb esetben félnek és erősen traumatizálódnak, ha egyáltalán állítható valakiről az, hogy félreért valamit, az a zaklató. A zaklatás elszenvedői rendszerint pontosan tisztában vannak azzal, hogy zaklatják őket, és bár előfordul, hogy e zaklatásnak különböző okokból (egzisztenciális kényszerből, bizakodásból, hogy akkor a zaklatás abbamarad, stb.) engednek, az ilyen kapcsolat rendszerint nem mutatja az egyenrangú kapcsolat jegyeit. A zaklatónak rendszerint szintén nincsenek kétségei azzal kapcsolatban, hogy amit tesz, az a hatalmának valamifajta fitogtatása. A szexuális zaklatás jellemzően tudatos magatartás.

Tévhit: A szexuális zaklatás nem jellemző, a nők ezzel csak vádaskodnak.

Tények: A statisztikák és a látencia azt bizonyítják, hogy a nők a megtörtént esetek legnagyobb részében nem fordulnak ezzel a problémával senkihez. A szexuális zaklatás igen gyakran történik tanúk nélkül, így a zaklatott személynek a gyakran emlegetett „egy állítás – egy tagadás” helyzetben kellene megvédenie álláspontját.

Tévhit: Nem kell neki jelentőséget tulajdonítani, mindenki túléli.

Tények: A szexuális zaklatást az esetek túlnyomó többségében az áldozat valóban túléli. A jelenség azonban olyan súlyos pszichikai, fizikai és társadalmi hatással jár, amely miatt nem szabad és nem is érdemes bagatellizálni. (nn, -cz-e)