Temetnék a kapitalizmust

London, Seattle, Davos, Washington, Prága, Nizza, Göteborg, Genova, Laeken és Barcelona – ezeket a városokat az köti össze, hogy a globalizáció elleni harc áldozatául estek.

Már a kapufa is játszik. Tiltakozás a Barcelona pályáján. Reuters-felvétel A globalizáció ellen küzdők több helyen megmutatták haragjukat, dühüket, a példátlan rendőri készültség ellenére lüktető belvárosok váltak csatatérré. Mintha 1968 indulatos diáktüntetéseinek sorozatos megújulása zajlana le szemünk előtt: 1999 nyarán Londonban, a Cityben a világgazdaság globalizációja, a pénz túlzott hatalma, a multinacionális óriásvállalatok megzabolázhatatlansága ellen kirakatokat bezúzva tüntettek a globofóbok; késő ősszel következett Seattle, ahol a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) soros miniszteri tanácskozását zavarták meg rendesen, majd 2000 januárjában Davosban a Világgazdasági Fórum előkelő légkörét rondították el; tavasszal Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank rendes ülésén késztették az elegáns bankárokat konspiratív jellegű bujkálásra, nekik hajnalinak számító hét órakor kezdődő tanácskozásra. Szeptember végén pedig ugyancsak az IMF és a Világbank ülésének ellehetetlenítése volt a cél Prágában, ahol a konferenciának otthont adó Kongresszusi Központ környékén szabályosan megütköztek egymással a dühöngő fiatalok és a rendőrök; 2000 decemberében az Európai Unió történelminek szánt nizzai csúcstalálkozója idején a pompás város tengerparti sétányait változtatták lövészárkokká a globofóbok. A következő állomás a svéd Göteborg, ahol a baljós előjelek ellenére a helyi rendőrség még vízágyúkkal sem rendelkezett. A minden addiginál hevesebb összecsapások miatt a skandináv állam példátlan tettre szánta el magát: ideiglenesen felfüggesztette a személyek szabad, ellenőrzés nélküli mozgásáról szóló schengeni egyezmény hatályát, a rendőrségnek megengedte a lőfegyverek használatát. Ez fordulatot jelentett a globalizálódó világ ellen tüntető, egyre inkább öncélú megmozdulások világában. De az igazi fordulat Genovában következett be: a tüntetéseknek már áldozata is volt. A világ gazdaságilag legerősebb nyolc kormánya egy megszállt városban volt kénytelen találkozni, pontosabban a város öblében egy hajón. A több napig tartó tiltakozások során a rendőrök lelőttek egy, a középosztályból származó olasz fiatalt. A tüntetők romhalmazzá változtatták az olasz tengerparti várost. Tavaly év végén Laeken következett, de a belga rendőrök alaposan felkészültek az antiglobalizációs katonákra, így a törés-zúzást elkerülve Brüsszel kisebb csetepatékkal megúszta. Barcelona azonban a hét végén harctérré változott. Több mint negyedmillió globalizációellenes tüntető vonult fel a katalán városban, s a rendőrség gumilövedékkel és gumibotokkal oszlatta szét az anarchistákat, akik a megmozdulás végén gyújtogattak és kirakatokat zúztak be. A felvonulás karneválszerűnek indult, sötétedéskor azonban elkezdődtek a rendbontások. A globalizáció ellenzői egy látványos akciót is végrehajtottak, két hívük a spanyol labdarúgó rangadón, a Barcelona–Real Madrid találkozó elején berohant a pályára, s a hazaiak kapujához bilincselte magát. (shz, mti)

A globofóbok fő célpontjai

WTO – A Világkereskedelmi Szervezet 1999-es ülésén Seattle-ben robbantak ki az első, valóban komoly összecsapások;

IMF és Világbank – A két nemzetközi pénzintézet éves ülései szintén „hálás” célpontok, elég csupán Washingtonra és Prágára gondolni;

EU – Az Európai Unió legutóbbi csúcstalálkozói Nizzában, Göteborgban, Laekenben és Barcelonában összecsapások helyszínei voltak;

Davos – A svájci Világgazdasági Fórum szervezői már nagy tapasztalatra tettek szert a zavargások elfojtásában;

G8 – A világ legiparosodottabb országainak és Oroszországnak tavalyi csúcstalálkozóján Genovában az összecsapásoknak egy halottja volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?