Telt idomú hölgyek is hódítottak

A szépségideálok koronként, kultúránként változnak – és ismétlődnek. Egyvalami azonban nem változik: a nők többsége mindent megtesz, hogy megfeleljen az aktuális követelményeknek, képes akár erején felül is teljesíteni, sőt betegségbe hajszolni magát a nagy igyekezetben.

A XX. század elején a nőies vonalakat egyáltalán nem tartották vonzónak. A charleston korszakában a nőnek vékonynak és „laposnak“ kellett lennie. Azok a hölgyek, akikkel bőkezűbben bánt a természet, mindent megtettek, hogy elrejtsék kebleiket. A harmincas években nevetségessé vált volna az, aki az elhízás problémájáról, következményeiről kezd prédikálni. A második világháború idején a szépségideálok kissé háttérbe szorultak. Ez az időszak sem telt el azonban érdemtelenül, mivel megjelent az első nylon harisnya, ennek következtében a figyelem központjába a női láb került, amelynek természetesen formásnak kellett lennie, hogy bátran hordhassa a kor vívmányát.

Széles csípő, telt keblek

A század közepén kétségtelenül a telt idomú hölgyek hódítottak, Marilyn Monroe-val az élen; széles csípő, telt keblek, ettől olvadoztak a férfiak a filmvászon előtt. Akkoriban sok nő nem dolgozott a háztartáson kívül, így tulajdonképpen teljes állásban anya és feleség lehetett, ők sokat adtak arra, hogy férjük elég csinosnak tartsa őket.

Csontsoványság

Monroe nőies vonalai helyett a 60-as években a csontsoványság vette át a vezetést a divatban. Minél vékonyabbnak lenni, hirdették a plakátokon és a magazinok címlapján az angol modell, Twiggy képei. Ez furcsa jelenség volt, hiszen a nők szabadabbak lettek, „terjeszkedni” kezdtek, azaz aktívabbak lettek a társadalomban, ugyanakkor „összehúzták“ magukat, testüket egyre szűkebb határok közé szorították.

A 70-es években a hölgyek a fogyókúra mellett elkezdtek tornázni, futni, egészségesen táplálkozni, a nyolcvanas években tovább folytatódott az egészséges életmóddal elért tökéletes test kultusza; Jane Fonda képviselte az új ideált fantasztikus alakjával.

A nő legyen vékony!

A XX. század utolsó évtizedében, nem kevesek bánatára, visszatért a 60-as évek divatja. A reklámokban ismét „csontkollekciók“ mutatják be a ruhaneműket; az új bálvány, Calvin Klein felfedezettje, Kate Moss Twiggyre emlékeztet. Persze van egy-két kivétel, Claudia Schiffer, Cindy Crawford vagy Gisele Bündchen, akik a kicsit formásabb típust képviselik, de ettől eltekintve az ideális nő vékony. Sokan pedig nem véve tudomást alkati adottságaikról, görcsösen ragaszkodnak a fogyókúrához, ami gyakran táplálkozási zavarokhoz vezet. A XXI. század elején járva még mindig tart a fogyókúra-őrület, és a tinédzserstílus a divat.

Nagyvilági stílus

A Femina című svéd női magazin szerint azonban a jövőben megváltoznak a nőideálok: a Britney Spears-féle stílus helyett a nőies, vampos világ tér vissza, az, amelyet hajdan a vörös hajú Rita Hayworth képviselt. Hayworth színésznői képességei nem voltak jelentősek, de hamar szexszimbólummá vált, akárcsak a fekete hajú Jane Russell, valamint a szőke Marylin Monroe és Jayne Mansfield.

A Britney Spears és Christina Aguleira-féle öltözködés és gyerekes viselkedés egyes előrejelzések szerint kezd kimenni a divatból. Ebben szerepet játszik, hogy maguk a sztárok is kezdenek felnőni.

Jennifer Lopez és Salma Hayek – a mai latin dívák – népszerűsége is inkább az elegánsabb, nőies divatnak kedvez. Madonna pedig szolid külsőt vesz fel újabban: a gyermekkönyvek írójának és a mintamamának a szerepét erősíti.

A svéd magazin szerint a divattervezők és a kereskedők örülnek ennek, mert az új irányzat hívei nagyobb számban képviseltetik magukat a vásárlók körében. Ha nem is a nagyvilági stílusú, de a nőies ruhák sokkal több vevőnek adhatók el, mint a bizonyos kor fölött nevetségesen ható, a hasat csupaszon hagyó topok, szakadt aljú farmerek és fekete rockeröltözékek. (exkluzív, panoráma)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?