Milyen az ideális nő?

Erre a kérdésre szinte lehetelten választ adni. A nőideálok éppoly változatosak, vissza-visszatérően változóak, mint maga az emberi ízlés, maga a divat. Az egyéni ízlés pedig gyakran veszi semmibe az uralkodó trendeket.

Aki nyomon akarja követni a szépségeszmény változásait, legjobb, ha művészeti emlékeket veszi sorra. Az ún. willendorfi Vénusz a kőkor nőideálját, a termékeny aszszonyt jeleníti meg. Cipó mell, vekni hasi jellemzi ezt a fejetlen szexi ősdámát. Felüdülés utána a görög és római szobrok harmonikus idomait nézegetni. A milói Vénusz a párizsi Louvre-ban kiváló kontraszt. Ugyancsak a Louvre-ban látható Leonardo híres festménye, a Mona Lisa is, melyről a kutatók egyre bizonyosabban állítják számítógépes genetikai modellekkel való összevetések nyomán, hogy nem is hölgy az illető, hanem feltehetőleg nőt imitáló férfi, mégis a nőiesség örök szimbólumát jelképezi a festmény. Ugyancsak a 16. században egy németalföldi festő nyiszlett parasztlánykával ábrázolja az ideális szépséget. Nem így Goya. A spanyolok híres festője Maya című képén egy vérforraló szépségű érzéki nőt mutat be. Eddig az európai tárlat.

Ha az afrikai faszobrocskákat nézzük, visszaemlékezhetünk a cipóidomokra. A kínai falfestmények alacsony, törékeny filigrán babának ábrázolják a szép nőt. Arábiában a nő hasán három hurkácska szükségeltetik, hogy a táncával lenyűgözhesse a férfit. A hindu eszmény nyúlánk nőt álmodik.

A középkorban az egyházi ideológiák nyomán a Madonna-kultusz uralkodott el. A fiatal anya testi szépsége másodlagossá ugyanakkor magasztossá válik ebben a korban. A későbbi korok lenge öltözetű, sőt mezítelen asszony ábrázolásaival ellentétben áll az iszlám felfogása a női szépségről. Míg az Európai kultúrában a nő kifelé kell szép legyen, az Iszlámban csak a férjet illeti a szép feleség látványa. Erről mind a mai napig tesznek, csadorba bújtatják asszonyaikat, akik alatta akár a legmodernebb párizsi divatkölteményt is viselheti.

A polinéziai nők évszázados szokása épp az ellentettje. Szoknyáját lebegő tolldísszel helyettesíti, és szerelmével mindenkit kiszolgál, akit kedve tart. Az eszményi női jellem is koronként változik. A magyar honfoglalás korában Géza fejedelem felesége, Sarolt, a korabeli krónikák szerint „szerfelett állta a boritalt és férfi módra lovagolt. Egyszer mérgében agyonütött egy férfit.“ A 19. századra, az ártatlan magyar leánykának kötelezően el kellett pirulnia a legártatlanabb bóktól is. (Forrás: HarmoNet)