Tárgy- és emberdizájn

Szinte hihetetlen, de mindegyik ugyanazIllusztrációs felvéteA jó design egyben használhatóságot is jelent. Tárgykultúránk azonban – ha nem is direkt módon – közben átalakul, és ebben nagy a szerepük a formatervezőknek, akik egy tömegcikket emelnek művészi rangra. Mi magunk is hétköznapi designerek vagyunk, hiszen naponta formáljuk környezetünket, magunkat. Naponta éljük meg: az a jó design, amelyik működik.

Nemcsak a tárgyakat, önmagunkat is tervezni kell. Erre sokáig nem gondoltunk, de rá kellett jönnünk, az ember maga is „piacképes áru”, és fontos, hogy lehetőleg előnyösen mutatkozzon be. Régebben csak randevúképes állapotba kellett hozni magunkat, vagy jól felelni a vizsgákon. Most állandó a nyomás, pályát módosítunk, állást keresünk, megújulunk. Az „emberdizájn” a megújulás maga. Egész iparágak, iskolák, alapítványok létesültek arra, hogy bennünket eligazítsanak, „átváltoztassanak”. Divat lett a szépség, a megnyerő külső, a jó megjelenés. Divat lett az is, hogy a trendeket ismernünk kell. Új szakmák, új foglalkozások születtek, melyek egy részéről nemrég még fogalmunk sem volt. Látványról, látványtervről a színház, a film világában hallhattunk régebben. Mostanában azt is meg kell tanulnunk, hogy a névjegyünk, a töltőtollunk, a zsebnaptárunk, a számítógépes honlapunk és a karácsonyi üdvözlőlapunk is egységes világot mutathat. Bennünket tükrözhet, akárcsak a bőröndünk, a lakásunk, sálunk vagy kabátunk. Úgy hívják, arculat.

Bensőséges műtermében, antik bútorok, szép tárgyak és ultramodern számítógépek társaságában beszélgetünk Flohr János grafikussal, „kommunikációs tervezővel”. Amikor elvégezte az Iparművészeti Főiskolát, még digitális technika nélkül készített plakátokat, prospektusokat, könyveket. Az utóbbi időben divatbemutatók látványtervét dolgozta ki, múzeumi kiállítást rendezett, bankok, gyárak, termékek grafikai terveit készítette. Azt mondja, a vizuális kommunikáció tervezője az ügyfelét megkülönbözteti a többiektől, konkrét, egyértelmű, csak az illetőre jellemző grafikai képet alakít ki. Olyat, ami valahová tartozást, saját világot sugároz. Másféle munkák is társulhatnak a vizuális tervező tennivalóihoz. Meg kell ismernie partnerét, mert a szakember néha személyi tanácsadó is, azaz „újrafogalmazza” megbízóját, aki döntései előtt időnként tanácsot kér. Figyel a meglévő adottságokra, és még a látszólag össze nem illő dolgokat is összehangolva beépíti terveibe. A tanácsadó – divatos elnevezéssel „stylist” – összefüggésében, egészében látja azokat a termékeket, dolgokat, melyeket „egy nevezőre” kell hoznia. Flohr János egy átlagos áruházat említ példaként, ahol a választék 15-20 márkából áll. Az arculattervező dolga, hogy a márkák sokfélesége ellenére az áruház karakterét megteremtse. Az arculattervező tudja azt is, melyek a legújabb trendek, és hogy mit hol lehet kapni.

A jelmeztervezés sem áll messze az arculattervezéstől. Parádi Gabriella jelmeztervező stylistjelölteket is tanít egy magániskolában. Most pedig Eszenyi Enikő színésznő Pingszving című show-jának ruháit tervezi. Azt mondja, egy önálló show ruhái abban különböznek a hagyományos jelmezektől, hogy az előadó önmagát, saját egyéniségét is megmutathatja. Ezért az egyéniséget kell a szerephez igazítani, és nem fordítva. A színésznő extravagáns öltözködése közismert. Ő az, aki egy lépéssel a divat előtt szeret járni, ezért a tervező szerint ruháinak váratlan dolgot kell kifejeznie. Parádi Gabriella azt tanácsolja, hogy – akár a színészek –, mi is merjünk merészek, egyéniek lenni. Ne átváltozni, új emberré válni akarjunk, inkább figyeljünk önmagunkra, és azt hangsúlyozzuk, ami szép, érdekes, figyelemre méltó bennünk. Vállaljuk az egyéniségünket, merjünk színeket viselni. Olyan ruhát válasszunk, amelyben nemcsak öntudatosnak látszunk, hanem annak is érezzük magunkat. A külsőnknek tükröznie kell a személyiségünket.

Már szinte közhellyé koptatott szállóige Buffon természettudós, matematikus mondása, mely szerint „a stílus maga az ember”. A latin stylus szó egyébként íróvesszőt jelent, mellyel a viasztáblára kapargatták az írásjegyeket. Ha valamit elrontottak, a vessző tompa végével el lehetett simítani a viaszt, és újra róni a betűket. Az emberi arcot persze nem lehet íróvesszővel átalakítani, de jellegét módosítani igen. Az itt látható fotók – bár első pillantásra hihetetlennek tűnik – egyetlen arcról készültek. A hajviselet, a bajusz, a szakáll, a szemüveg mind-mind az arcformálás eszköze. Ha tudatosan élünk vele, előre kiszámíthatjuk a kívánt hatást. A férfiak eszköztára e tekintetben szegényesebb, a nők segítségül hívhatják a kozmetikai szereket is, attól függően, kiemelni vagy eltüntetni szeretnének-e valamit. Azt tartják, bizonyos kor fölött ez szinte kötelező.