A Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia és Gimnázium diákjainak régi álma vált valóra, amikor átkelve a világ leghosszabb tenger alatti alagútján, a La Manche csatorna alatt, 43 diákkal elértük Anglia partjait.
Elsődleges célunk mindenképpen az angol nyelv használata és tökéletesítése volt.
Tanulmányúton Angliában jártunk
Elsődleges célunk mindenképpen az angol nyelv használata és tökéletesítése volt. Erre kitűnő lehetőséget adott az angol családokkal való együttélés, a közös reggelik és vacsorák. Délelőttönként iskolába jártunk. Egy belépő nyelvi teszt alapján négy csoportra osztottak bennünket, mindenki a saját tudásszintjének megfelelően gazdagíthatta nyelvtudását.
Minden délután gazdag program várt ránk. Tanulmányutunk első megállóhelye a templomok városa, Canterbury volt. Délután már a mai angol monarchia szívében, Windsorban, a királynő nyári palotájában voltunk.
Ezt követően London nevezetességeit csodálhattuk meg. A Westminsteri Apátság, melyet a királyok panteonjaként emlegetnek és az angol parlament épülete építészeti szempontból lenyűgöző. London egyik legismertebb szimbólumának, a Big Bennek, az óratoronynak a hangja még sokáig fülünkben cseng majd. Hosszú séta vezetett bennünket a Whitehallon és a St. James’s parkon keresztül a Buckingham-palotáig. Nelson admirális gránitkő oszlopa a Trafalgar téren áll, ahol tengernyi galamb várja a már turistáktól megszokott kényeztetést.
A Tower, az angol történelem egyik leghíresebb épülete, egykor erőd, palota, börtön, ma a koronaékszerek otthona, sok szomorú emléket őriz.
A Szent Pál-székesegyház, a 17. század végén épült klasszicista remekmű igen izgalmas látványossággal szolgált.
Ha a diákok egyik kedvenc múzeumáról beszélünk, mindenképpen elmondhatjuk, hogy Madam Tussaud’s viaszfiguráinak panoptikuma a listavezető.
Persze vásárlásra is maradt idő. Megcsodálhattuk a Harrods üzletközpontot, kellemes órákat tölthettünk a Covent Garden piacterén, melynek hangulata, utcai zenészei magával ragadják a látogatót.
London lüktetését magunk mögött hagyva az egyik délután Salisbury felé vettük az irányt. Azon őskori megalitok kedvéért tettük meg e hosszú utat, melyek eredete a mai napig rejtély. Igen, Stonehenge kőtömbjeinek látványa vonzott bennünket.
Diákok ezrei álmodoznak arról, hogy egy napon majd Oxford falai közt tanulnak. Nekünk legalább annyi sikerült, hogy a város hangulatát megélhettük, és felsétálhattunk a Christ Church College lépcsőjén, melyet Harry Potter történetéből a filmvászonról jól ismerünk. Tanulmányi utunk egy olyan kihívás és lehetőség volt, mely elindította diákjainkban azt a vágyat, hogy megismerjék más népek kultúráját, szokásait és megtapasztalják, hogy a használható nyelvtudás mennyire fontos napjainkban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.