Mennyiben más ma a tanulás, mint volt akár csak 5-10 évvel ezelőtt? Sokan sok mindent mondtak már az internetről, sokak szerint hasonló mértékben fogja megváltoztatni kommunikációs szokásainkat, mint ahogyan a könyvnyomtatás megjelenése tette azt egykoron.
Tanulás és az internet
A hypertext olyan elektronikus – tehát monitorra íródott – szöveg, amelyet nem csak egy irányban lehet olvasni. Tulajdonképpen nem is olvasni kell – ha az olvasás passzív befogadót feltételez –, hanem irányítani. Minden elolvasott szövegrész után ki kell választani a következő elolvasni kívánt szövegrészt, mert a szövegrészek többféle logika alapján is sorba rakhatók.
Úgy kell elképzelni a hypertextet, mint egy olyan szöveget, amelynek bizonyos megjelölt részeinél lábjegyzetszerű hivatkozás található, de a lábjegyzet elolvasása után nemcsak az eredeti szöveghez térhetünk vissza, hanem a hivatkozásból kiindulva, újabb hivatkozásokat követve, újabb láncszemekhez, úgynevezett linkekhez juthatunk, amelyek egymással is össze vannak kötve. Nincs főszöveg, nincs vezérvonal és akár mi magunk is beleírhatunk a már meglévő szövegrészekbe.
Az a tanulást és a tudást érintő kérdés, melyet az internet adta lehetőségeket taglalva nem hagyhatunk figyelmen kívül, az, hogy vajon mi az értékesebb tudás? Arról van tehát szó, hogy az iskola által szolgáltatott – s védett – tudás értékesebb tud-e maradni a felhasználó számára, mint azok a gyakorlati ismeretek, amelyek a kommerciális piacon nyújtanak biztonságos és felettébb élvezetes eligazodást. Azért fontos ez, mert amikor az interneten egymás mellett jelenik meg a Magyar.edu és a Disney.com (vagy éppen valamelyik xxx-site), akkor csak az motiválhatja az olvasót arra, hogy a legelsőt válassza, ha az mind tartalmát, mind pedig formáját tekintve versenyképes alternatívát jelent az utóbbiakhoz képest. Az internet – az oktatás szempontjából – annyiban teremtett forradalmian új helyzetet, hogy az iskola egyre kevésbé határozhatja meg az ismeretek forrását vagy a tudásblokkok elsajátításának sorrendjét, hiszen a diákok immár nemcsak a sorban elolvasott könyvek segítségével, hanem a hypertexteken barangolva, teljességgel kontrollálhatatlan útvonalakon jutnak el az általuk preferált – lokálisan hasznos – tudás megszerzéséhez. Azonban problémát jelenthet, hogy míg az iskola által ajánlott (tan)könyvek többé-kevésbé bizonyíthatóan hiteles források, addig az interneten fellelhető tartalmak valóságtartalma nem feltétlenül 100%-os (legyen az ok akár szándékos, akár véletlen). Ha következetesen végiggondoljuk a problémát, akkor persze felvetődik a kérdés, hogy egy hierarchiától és kánontól mentes kommunikációs hálóban egyáltalán szükség van-e az iskolának – mint a formális oktatás falakkal körülhatárolt tekintélyelvű intézményének – a létére.
A felvetett kérdésben várjuk leveleiteket, véleményeteket. ĺrjatok nekünk a [email protected] e-mail címre. (n, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.