Tangó az argentin gazdasági válság árnyékában

A szenvedélyek és a hatalom játéka ez. A Férfi támad, a Nő hátrál, de közben egy pillanatra sem szűnik meg csábítani. Látszólag a Férfi az úr, de időről időre átengedi a kezdeményezést a Nőnek. A vibrálás a nézőkre is átterjed: mozdul a láb, előbb diszkrét topogás az asztal alatt, majd belendül a felsőtest, és a táncosok már le is csapnak a merészebb kívülállókra. A lényeg, hogy az ember vigyázzon a lábára, és épp időben húzza el, mielőtt a másik rálépne. A show éjfél körül ér véget Buenos Aires mulatónegyedében, a Carlos Gardelről, a 30-40-es évek híres énekeséről elnevezett mulatóban. Juan Fabbri, a mulató tulajdonosa nem panaszkodik, megint telt ház volt. Néhány vidéki argentin mellett turisták jöttek, akiknek a tangó „kötelező program” Buenos Airesben. Ha valakik, ők máris profitálnak a gazdasági válságból: a korábban a világ egyik legdrágább városaként emlegetett argentin főváros a peso értéktelenedése miatt végre megfizethetővé vált.

Fabbri maga is tangótáncosként kezdte, de úgy látta, hogy többre viszi, ha átnyergel producernek és rendezőnek. Jól kalkulált, ma az övé az egyik leghíresebb mulató, de a valódi biznisz a 24 órás tangó tévécsatornája. Japánban és Oroszországban is fogható – mondja büszkén. A mulató gyorsan kiürül, a show után kihörpintik a poharaikat, és már szedelőzködnek is a vendégek: aki spontán tangózásra vágyik, máshol kell hogy keresse. – Nem olyan ördöngösség ez, de azért ne higgyük, hogy minden argentin tangózva születik. – Az elegáns tartás és jó mozgásérzék nagyon fontos, és egy ügyes nőnek nyolc alkalom már elég lehet az alapok elsajátítására. Fontos, hogy légy jóba a testeddel, és merj vonzó, esetenként kihívó lenni. A férfiaknál más a helyzet: mivel ebben a táncban egyértelműen ők irányítanak, legalább egy évig tart, míg biztosan mozognak – mondja a táncosból lett üzletember.

A San Telmo vigalmi negyed nappal egész más képet mutat. A lerobbant házak között itt-ott olajtól feketéllő autószerelő műhelyek, helyi kifőz-dék, a varróeszköztől az olcsó pomádéig mindent a kirakatba tornyozó vegyesboltok. Magasban száradó ingeket libbent meg a szél. A nyitott ablakokból itt-ott kiszű-rődik Carlos Gardel Mi Buenos Aires querido (Én drága Buenos Airesem) című klasszikus tangója: miközben a mélyülő válság közepette tíz- és százezrek keresnek új hazát maguknak, ettől a daltól menetrendszerűen könnybe lábad a szemük. Nem hiába állítják sokan, hogy az argentin nemzeti tudat a tangóra és a futballra épül, a nemzeti sajátosságoknak itt vége is szakadnak, hiszen a 90 százalékban bevándorlók alkotta társadalom főbb csoportjai még mindig elsősorban olasznak, spanyolnak vagy éppen közép-európainak tartják magukat. A tangó az egyetlen, ami valóban összeköti őket.

– A tangó és Buenos Aires elválaszthatatlan – mondja Jorge Purciariello turisztikai államtitkár-helyettes. – Itt született a kikötőben, az olcsó éttermekben, a lebujokban és a bordélyokban. A magányos, honvágytól gyötrődő bevándorlók itt kerestek vigaszt, itt írták az első mélabús dalokat elhagyott szerelmekről, az új és a régi hazáról. Van ebben minden – sorolja az államtitkár-helyettes –, a ritmus a portugál rabszolga-kereskedők által behurcolt afrikai rabszolgák öröksége, ami keveredett a spanyol gyarmatosítók és az indián őslakosok kultúráját ötvöző milongával, amihez végül a spanyolok egy kis flamencót, a közép-európaiak némi keringőt, a lengyelek meg egy csipetnyi polkát adtak. Ahogy a bevándorlók fokozatosan integrálódtak a társadalomba, úgy szelídült a tangó is. Az 1920-as években „szalonképes” változatai meghódították Párizst, és még a prűd Egyesült Államokban is megszédültek tőle, igaz, a feljegyzések szerint az amerikai nők különleges „ütközőket” viseltek, nehogy túlságosan közel kerüljenek a partnerükhöz. A megszelídülést jelzi, hogy ma már nemcsak a klasszikus mulatókban, hanem a színházakban is helyet követel magának. Gazdasági válság és nyári szabadság ide vagy oda, a Corrientes sugárút színházaiban teljes a telt ház. A nézőtéren a helyi középosztály tagjai, meglehetősen laza öltözékben: alig akad egy-két nyakkendős férfi vagy estélyi ruhás nő. A Tanguería most a helyi sikerdarab, a tangó történetét ötvözi egy egyszerű szerelmi románccal. Az utóbbi években vagyonukat és illúzióikat vesztett Buenos Aires-iek feloldódnak a zenében, először csak dúdolják, majd mindenről megfeledkezve hangosan éneklik az ismerős számokat. A harmonika mellé egyszerre belép a hegedű, feszesebbé válik a ritmus, és kezdődik a valódi show: a férfiak sarka döngve csapódik a színpadon, egymáshoz tapadnak a testek, lélegzetelállítóan lendülnek a lábak, civódnak a combok, fejek fordulnak, tekintetek tüzelnek. A párok egymással is viaskodnak, nő nővel, férfi férfival néz farkasszemet, lüktet a zene, cikáznak a karok és a lábak, lélegzetelállító sebességgel emelkednek és ernyednek el a térdek. A színpadon teljes orgia, ruhában. Dagadó izmú férfiak rohannak le hajlékony testű lányokat, a cél a birtokbavétel és az uralkodás. A lányt végül a Rossz férfi hurcolja magával, és egy bordélyban köt ki. A Jó itt talál rá szerelmére, romantikus és gyengéd duettjük után azonban a Rossz orvul ledöfi a megmentőt. A függöny legördül, tomboló siker a nézőtéren. Mindenkinek viszket a talpa, a fülben lüktet a vér, legszívesebben az előtérben táncra perdülne a nézősereg, de a hűvös este aztán lehűti a kedélyeket.

A tangó manapság kevés biztos megélhetési forrásunk egyike - tárja szét a karját az államtitkár-helyettes. Idén várhatóan 15 ezer külföldi jön Buenos Airesbe tangót tanulni, de a helyieknek is szüksége lehet egy kis kikapcsolódásra a folyamatos válságpszichózisból. A tangó itt is csak egy szűk csoport kiváltsága, a megélhetési táncosoké és néhány megszállotté. A huszonévesek a diszkókban lazítanak, és a tangótanfolyamok iránt inkább a harmincon-negyvenen túliak érdeklődnek. A tangóspecialisták esküsznek rá, hogy ez a táncok tánca, ami valósággal beszippantja az embert, s aki egyszer kipróbálta, képtelen szabadulni a vonzásából. Állítólag azt is kimutatták, hogy a tánc közben endorfin (boldogsághormon) szabadul fel: a legtöbb orvos ezt írná fel a társadalmi depresszió ellen is.

De nemcsak az egyénekre, hanem az egész társadalomra ráférne egy kis kollektív sikerélmény: a nemzet teljes szétesésétől tartó pesszimisták szerint a tangó egyenesen nemzetmentő szerepet játszhat, hiszen csupán a focisikerekhez fogható nemzeti büszkeségre adna okot, ha az UNESCO végre az emberiség kulturális világörökségének minősítené az argentin tangót. A pragmatikusok erre inkább legyintenek, viszont nem győzik hangsúlyozni, hogy tangó sok más szektorral ellentétben a válság idején sem hagyja cserben az országot, és évi 400 millió dolláros bevétellel az egyik fő „exportcikké” válhat.

Erre alapozza a megélhetését a Florida bevásárló utcán nézőkre vadászó háromfős alkalmi tangócsoport is. A nagyáruház bejárata elé állított rádiós magnóból serceg kifelé Carlos Gardel baritonja. Egy nő és két férfi gyűjtögeti az ihletet a produkcióhoz. A combközépig se érő szoknya, a fekete neccharisnya, tűsarkú cipő és a füstölgő cigaretta a meghódítandó nő főbb ismérvei, egy középkorú amerikai asszony gyorsan odébb is ráncigálja bámész urát. A két férfi szemébe húzott kalapja alól fürkészi a nőt.

A tömött bajszú, tömzsi támadásba lendül: derékon kapja a nőt, és sodorja-viszi magával. A távolság fokozatosan csökken köztük, a lendületnek képtelenség ellenállni, a combok összesimulnak, a nő dereka megadóan hajlik hátra. Csakhogy megjelenik a másik, nyúlánkabb férfi is: csíkos mellényében leginkább egy gengszterfilmet idéz. Farkasszemet néz a bajuszossal, egy ideig feszültség vibrál a levegőben, hegedű perceg a magnóból, majd a tömzsi szó nélkül átengedi a nőt, és félrevonul. Most az asszony a kezdeményező, combja a férfi oldalára fonódik, szinte ráomlik a partnerére. Érzéki odaadással csüng a karjaiban. A férfi kalapja váratlanul elrepül, az aszfalt felforrósodik, a csípők egymáshoz feszülnek, csak a lábak ingerkednek egymással. Néhány pillanatra egymásba fúródnak a tekintetek, és a szexualitás tömény izzásától a nézők zavartan sütik le a szemüket. A bajuszos gyorsan körbejár a kalapjával és begyűjti az adományokat.

Buenos Aires, 2002. április