Szülőknek a tanulási zavarokról

Sajnos, egyre többen vannak, akik gyermekükkel a diszlexia kálváriáját járják, nekik szeretnénk segíteni a most alakuló Ábécé Egyesület a Gyermekeinkért programjaival. Határon túli kollégáknak, szülőknek szívesen adunk át információkat, tapasztalatokat a tanulási zavarokról, azok felismeréséről, hogy még időben segíteni tudjanak tanítványaiknak, gyermekeiknek.

A diszlexia a 7-9 éves gyermekeknél fellépő, nem szellemi vagy érzékszervi károsodásból eredő olvasási zavar. Az oktatás irányítói nem ismerik el önálló problémaként, ezért vagy a beszédhibásokkal, vagy a korrepetálásra szoruló gyermekekkel közösen fejlesztik őket. A probléma súlyosságára utalnak a meglévő és egyre szaporodó diszlexiás osztályok. A szülők a reménytelenséggel küzdve kétségbeesetten próbálnak segíteni gyermeküknek. Az egyébként tehetséges diszlexiás gyermekek pedig elkeseredetten próbálnak megfelelni a követelményeknek.

Miről ismerhetjük fel?

Az első osztály második felében (áprilisban, májusban), amikor már ismerik a betűket, olvassák a szavakat, az apró kis verseket, figyeljünk oda:

Bizonytalan a gyermek betűfelismerése, azaz összetéveszt egymással bizonyos betűket. Leggyakoribb a b-d, k-g, f-v, á-e egymással való felcserélése. Ez komoly gondot okoz neki, mert az egymással felcserélt betűk esetében nagyon sokszor nem egy értelmetlen, hibás szót kap, hanem értelmeset, amely viszont nem illik bele az adott szövegkörnyezetbe, ezáltal a mondat értelmetlenné válik számára. Pl. ĺgy lesz a bal dal, a dér bér, a had hab, a kép gép, a kéz géz, az akár agár, a fizet vizet, a faj vaj, a fér vér, az ágy egy, a táj tej, a szám szem és még sorolhatnánk.

Hasonló történik az ékezetekkel: a hiányzó vagy fölöslegesen kitett ékezetek sok esetben új értelmes szót hoznak létre: hat-hát, fel-fél, nyel-nyél, korom-köröm, torok-török, kerek-kerék-kérek. A gyermek nem érzékeli az ékezeteket, vagy mindenhová kiteszi őket, vagy sehová. Az is gyakori, hogy az a gyermek, aki rendre kihagyta az ékezeteket, mikor kezd ráérezni, fölöslegesen is kiteszi.

Gyakori probléma, hogy a belső hallás (nincs a fülének baja!) nem működik még megfelelően. Gondoljanak kedvenc zenéjükre, gyermekük nevetésére, és valahol ott benn, pontosan fel tudják idézni a dallamát, a csilingelő nevetést. Ha azt mondom, „kenyér”, ennek a szónak nem csak a hangzása, hanem az írott képe is megjelenik a belső látótérben, és pontosan le tudom írni. Ez az, ami a diszlexiás gyermeknél még nem működik jól: ő képtelen felidézni a hallottakat. Ha azt mondom, „de”, ő azt látja, „be”. És ettől kezdve minden „d” „b” lesz neki. Olvasása értelmetlenné válik, csakúgy mint az írása (diszgráfia).

Mit tesz ilyenkor a gyermek?

Érzi ő pontosan, hogy nem jó, amit mond, ezért megpróbálja értelmessé tenni a szöveget. Kihagy, betold szavakat, szótagokat, sőt ha nem figyelünk eléggé, egész mondatokat. Csak az a baj, hogy nem azt, ami a könyvében le van írva.

Fontos figyelmeztetés!

Anyuka, apuka, ha olvasást gyakorolnak, tessék leülni a gyermek mellé, különben ez történik. Önnek is látnia kell a szöveget, mert ha ez rögzül, akkor csemetéje bekerül egy mókuskerékbe, ahonnan segítség nélkül nem tud kijönni. És mert az olvasott szöveget nem érti, ez minden tantárgynál, szöveges feladatnál megkeseríti az életét, hiszen mindent olvasni kell. Komoly figyelmeztetés az, amikor a szöveges matematikai feladatoknál nem a megoldással, hanem a szöveg értelmezésével van a gond. Ugyanilyen jelzés értékű, ha nem érti a nyelvtani szabályokat; és ha eljut is oda, hogy megérti, sok időbe telik, amíg alkalmazni is tudja őket.

Időben korrigálható

A diszlexia nagyon rövid idő alatt javítható, ha időben (második-harmadik osztályban) logopédushoz fordulnak vele. Az idősebb korban felfedezett tanulási zavar nehezíti a javítást, hiszen a tantárgyak anyagában nagy lesz a pótolandó elmaradás.

A diszlexia lehet örökletes és szerzett. A szerzett diszlexiát a gyermek iskolai élete során kapja meg, okairól különböző elképzelések vannak. Magyarországon, akárcsak Szlovákiában az iskolákban igen feszített a tempó. Komoly hiba, hogy az első osztályban általában karácsonyig megtanítják a betűket, hiszen közben nem marad elég idő a rögzítésre, a gyakorlásra. Szerencsére egyre több iskola tér vissza a hagyományos hangoztató olvasáshoz, reményt adva a diszlexia magas arányának csökkenésére.

Ugyanilyen problémát okoz az elképesztően hatalmas megtanulandó tananyag. Bár évek óta napirenden van a csökkentése, eddig ez még nem történt meg.

A tanulási zavarokat természetesen befolyásolja a gyermek személyisége (izgul, nem mer kérdezni, jelentkezni, ha nem ért valamit), és számít a családi háttér is: beszélgetnek-e eleget vele, van-e esti mese? A kutatók feladata, hogy ennek a jelenségnek tudományos magyarázatot adjanak. Mi, akik a javítással foglalkozunk, csak a folyamat eredményével találkozunk. Meixner Ildikó szavait idézve: „A mi dolgunk nem az, hogy az okokat kutassuk, hanem az, hogy segítsünk a gyermeken.”

Az eddigi magyarországi eredményekkel nem dicsekedhetünk, hiszen sorra nyílnak a diszlexiás osztályok, ahol megpróbálnak segíteni ezeknek a gyermekeknek, fiataloknak. Az Ábécé Egyesület új utakra lép: a szülőkhöz próbál eljutni. A logopédus csupán hetente egy-két alkalommal találkozik a gyermekkel, a szülő viszont mindennap, de nem segíthet, ha nem tudja, mit hogyan tegyen. Erre fogjuk megtanítani.

A szerző logopédus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?