Sztárunk a VASÁRNAPBAN Bíró Kriszta

Bíró Kriszta

Színésznő, aki belső kényszerből ír, mert „kidől a fülén a sok történet”. Színésznő, aki boldogan gyűjt, keres, gyúr és szerkeszt, mert „a színházért mindent”. A párja, életének társa is író ember: Parti Nagy Lajos. 

Az ő nőalakját, Sárbogárdi Jolánt nyolc évig játszotta Bíró Kriszta az Örkény Színházban. Samko Tále, a komáromi születésű Daniela Kapitáňová (anti)hőse „közeli rokona” Sárbogárdi Jolánnak. Mindketten együgyű lelkek. Az egyik így, a másik úgy. A színésznőnek pedig épp ez jött kapóra: megint kibújhat a bőréből. Egy mániás átváltozónak egyébként is ez a legnagyobb öröme.


Samko Tálét duplán verte meg a sors. Nem pusztán testi – szellemi fogyatékos is. S mindennek tetejébe még neme sincs. Univerzális lény. Negyvennégy évesen százötvenkét centi magas.

Milyen úton jutott el Samko Tále az Örkény Színházba? Miért akarta Bíró Kriszta színpadra vinni a művet? Hogyan fogadta ezt Daniela Kapitáňová, az írónő? Miről szól a darab? Hogyan született meg a színpadi szöveg? Hogyan született meg az előadás? 
Mindenre választ kap, ha elolvassa Szabó G. László interjúját a Vasárnap már megvásárolható számában!

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?