Rengeteg minden történt azóta, hogy utoljára találkoztunk. Színpadon és a kamerák előtt, sőt a magánéletben is – közben megnősült, elszomorítva csodálóinak százait. A már befutottakon kívül új sorozatot kezdett forgatni, nekifutáskor nem sejtve, hogy az Apukák mennyire népszerű lesz. S vele az egyik apuka a négy közül – Braňo Deák.
Sztárunk a VASÁRNAPBAN: Apukaszerepben
Amíg az interjú készül az egyik pozsonyi kávézó teraszán, egy anyuka áll meg két tinilánnyal mellettünk, bátortalanul autogramot kérve. Aztán még egy fotó is készül, s a két lánynak a boldogságtól fülig szalad a szája. Egy idősebb hölgy is megáll, esdeklően néz a színészre: „Csak egy szelfit...”. Ez is megvan, de továbbra sem cseveghetünk zavartanul. Beszélgetőpartnerem már megszokta, én meg mit tehetek, alkalmazkodom. Annál is inkább, mert rögtön feledésbe merül a dolog, ugyanabban a mederben csordogál tovább a beszélgetés, ahol megszakadt.
Hogy van a háta? Volt ideje a pihenésre? Milyen volt a nyár? Milyen a felesége? Milyen újra dolgozni? Hány részes lesz a második sorozat? Hogyan vélekedik a sorozatról? Milyen a munka gyerekekkel? A folytatásban lesznek új szereplők is? Mint egyik főszereplő miben látja az elmúlt évek egyik legnépszerűbb sorozataként emlegetett Apukák sikerét? Van szabadideje?
Ezekre a kérdésekre is mind választ kapnak, ha a már megvásárolható Vasárnapban elolvassák Urbán Klára interjúját.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.