Szőlővel a fehérvérűség ellen

<p>Szőlőszemekből készült kivonattal sikerült amerikai kutatóknak elpusztítani leukémiasejteket, ami új utat jelenthet a rosszindulatú daganatos betegségek kezelésére. A sejttenyészetben végzett vizsgálatok eredményeit a Clinical Cancer Reports szakfolyóirat januári száma közölte.</p>

A szőlőben sok antioxidáns anyag van.

Az egyik legismertebb alkotóelem, a rezveratrol szív- és érrendszeri betegségek elleni védőhatásáról sok biztató adat vált ismertté. Jórészt a rezveratrolnak tulajdonítják a vörösbor szívvédő tulajdonságát, bár olyan adagnak az emberi szervezetbe juttatásához, mint amilyet az állatkísérletekben eredménnyel alkalmaztak, naponta többezer palack bor megivására volna szükség.

A szőlőben sokféle, egyelőre nem teljesen ismert kémiai anyag található és ezek között vannak daganatellenes tulajdonságú vegyületek is. Kísérletek igazolták, hogy szőlőszemekből nyert kivonatok laboratóriumi körülmények között gátolják a bőr-, az emlő-, vagy a tüdőráksejtek növekedését. Állatkísérletekben azt is észlelték, hogy patkányok emlőrákját, illetve egerek bőrén megjelenő rosszindulatú daganatok növekedését a szőlőből készült gyógyhatású szerek kedvezően befolyásolják.

A fehérvérűség kezelésére eddig ilyen próbálkozások nem történtek. Xiangin Shi amerikai professzor és munkatársai most leukémiasejteket kezeltek szőlőkivonattal. Azt észlelték, hogy 24 óra múlva az egyébként viharosan szaporodó, rosszindulatú sejteknek 76 százaléka a szőlőkivonat hatására elpusztult. A kutatók szerint a hatás annak eredménye, hogy a szőlő valamilyen, egyelőre ismeretlen hatóanyaga azt a folyamatot befolyásolja, amely a programozott sejthalálhoz vezet.

Ezt a jelenséget egy fehérje, a JNK szabályozza és a szőlő hatóanyaga a sejthalálhoz vezető folyamatot gyorsítja. "Mindenki olyan anyagot keres, ami valamilyen módon elpusztítja a daganatos sejteket, de épen hagyja az egészséges szövetek sejtjeit" - mondta a munkacsoport vezetője. "A szőlőből kivont hatóanyag ebbe a csoportba tartozik". (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?