Szlovákia lakosságának nemzetiségi és vallási összetétele az 1950. évi népszámlálás községsoros adatai alapján

Egyrészt az 1950. évi népszámlálás előtt az 1930. évi volt az utolsó csehszlovák állami keretek között megtartott népszámlálás, másrészt az 1950. évi népszámlálás után csak négy évtizeddel később, a rendszerváltás után, az 1991. évi népszámlálás alkalmával kérdeztek rá a lakosság vallási hovatartozására. Az 1950. évi és az 1991. évi népszámlálás módszertana egyebek mellett abban is különbözött, hogy 1950-ben a jelenlévő népesség, 1961-től a lakónépesség szerinti megoszlás adatait tették közzé.

Az 1950. évi népszámlálás nemzetiségi adatai több szempontból is megkérdőjelezhetők. A kitelepítések, reszlovakizáció, lakosságcsere után rövid idővel megtartott népszámlálások a magyar nemzetiségűek számát számításaink szerint a várhatónál mintegy 113 ezer fővel alacsonyabbnak mutatták ki.

Az 1950. évi népszámlálás vallási adatait egyfajta sajátosság jellemzi: két évvel a kommunista hatalomátvétel után Szlovákia lakosságának vallási megoszlása még az ezt megelőző időszak vallási összetételét tükrözi. Ennek legmarkánsabb jegye a felekezeten kívüliek igen alacsony száma.

Ugyanakkor a felekezeti adatok magukon viselik azoknak a politikai, társadalmi változásoknak a következményeit is, melyek az ezt megelőző két évtizedben – főleg az 1938-as 1. bécsi döntést követő időszakban szinte az 1940-es évek végéig – befolyásolták a lakosság vallási összetételét. Ebben az időszakban jelentős mértékű migrációs változásokra került sor, melyek Szlovákia lakosságának etnikai összetételét, de a vallási hovatartozását is befolyásolták.

Az 1950. évi népszámlálás községsoros nemzetiségi és felekezeti adatai a közelmúltban váltak hozzáférhetővé a Szlovák Statisztikai Hivatal levéltárában. Az adatokat az egyes kerületek adatait tartalmazó 6 kéziratjellegű belső kiadványból dolgozták fel.

A községsoros adatokat tartalmazó források hat szlovákiai nemzetiség és nyolc felekezeti kategória adatait tüntetik fel. Feltüntetik a szlovák, cseh, orosz, lengyel, német, magyar nemzetiségeket, melyeket az egyéb kategória egészít ki. Az orosz nemzetiség az ukrán és a ruszin nemzetiségűek gyűjtőkategóriája. A felekezeti kategóriák a következők voltak: felekezeten kívüli, római katolikus, görög katolikus, evangélikus összesen, ebből evangélikus, ebből református, Csehszlovák (Huszita Egyház), egyéb.

Szlovákia lakosságának nemzetiségi összetétele 1950-ben

A nemzetiségek számának, arányának összetételéről az 1950. évi adatok – elsősorban a magyar lakosságot tekintetbe véve – nem nyújtanak hiteles képet. Inkább arról tanúskodnak, hogy néhány évvel a jogfosztottság után mennyien merték magukat magyarnak vallani.

Az 1950. évi népszámlálást megelőzően két évtizeddel korábban, 1930-ban volt az utolsó csehszlovák népszámlálás. A két évtized alatt a szlovákok száma 2 251 358-ról 2 982 524-re 731 166 fővel gyarapodott. Arányuk 67,6%-ról 86,6%-ra nőtt. A többi kimutatott nemzetiség száma, aránya csökkent. A magyarok száma 592 337-ről 354 532-re, arányuk 17,8%-ról 10,3%-ra, azaz 40,1%-kal apadt. A csehek száma 1/3-ára 121 696-ról 403 65-ra, számarányuk 3,7%-ról 1,2%-ra apadt.

A németek száma 1950-ben 1/30-ára, 154 821-ről  5179-ra apadt. Országos arányuk 4,6%-ról 0,2%-ra zsugorodott. De a többi kimutatott nemzetiség száma és aránya is megfogyatkozott.

A magyar lakosság területi megoszlása

A továbbiakban a magyar nemzetiségűek kerületek, járások, városok szerinti összetételének néhány vonatkozását ismertetjük. A lakosság kerületek szerinti megoszlásánál megfigyelhető, hogy a hat szlovákiai kerületből a legtöbb magyar a Nyitrai kerületben (21%), a Besztercebányai kerületben (13,2%) és a Pozsonyi kerületben (12,3%) élt. Számottevő magyarsága volt még a Kassai kerületnek (6,6%).    

A kerületeknél a járások szerinti megoszlás árnyaltabb képet nyújt a magyarság területi elhelyezkedéséről. A 91 szlovákiai járásból 1 járás területén sem haladta meg a magyarok aránya a 80%-ot, csak 8 járásban voltak a magyarok enyhe többségben (50%–80% között), kisebbségben 17 járásban (10%–50% között) éltek, 66 járásban pedig az arányuk 10% alatt volt. A legtöbb magyar, az akkori Párkányi járásban élt 30 166 fő, ez a járás lakosságának 75,6%-át tette ki. Némileg nagyobb volt a magyarok aránya a Nagymegyeri járásban, 75,9%, (22 329 fő). A Dunaszerdahelyi járásban 26 559 fő, a Komáromi járásban 22 665 fő vallotta magát magyarnak. Arányuk a járás lakosságán belül 72,5%, illetve 59,1% volt.        

A magyar lakosság jellemző vonása, hogy az országosnál sokkal kevesebben (élnek) éltek városokban, mint az összlakosság. Szlovákiában 1950-ben a lakosság 26,2%-a élt városokban. 

Az egyes nemzetiségeknek az országoshoz viszonyított alul-, illetve felülurbanizáltsága igencsak különbözött. A legurbanizáltabbak, legnagyobb arányban éltek a városokban a csehek. Közel ¾-ük (74,6%) élt városban. Ez a csehszlovák társadalomfejlődés múltbeli sajátosságaira vezethető vissza. Az országos értéktől kissé magasabb a szlovákok körében a városlakók aránya (27,2%). De egyes kis létszámú szórványnemzetiségek tagjai is az országosnál sokkal magasabb arányban éltek városban: a németek és a lengyelek aránya a városokban azonos volt (43,2%). A németek településszerkezete évszázadokon keresztül felülurbanizáltabb volt a többi nemzetiségnél, a lengyelekre inkább a városokba irányuló migráció volt jellemző. Legkisebb arányban az oroszok éltek városokban (7,3%), az ország egyik legelmaradottabb térségében éltek, s ez tükröződik településszerkezetükön is. A magyarok körében közel kétszer alacsonyabb a városokban élők aránya az országosnál  (14,2%).

A legtöbb magyar Gútán (7748 fő), Komáromban (7077 fő) és Pozsonyban (6823 fő) élt. Arányuk az egyes városokban 74,6%, 43,3%, 3,6% volt. A legnagyobb arányban Hidegkúton (Feledi járás) 97,8%, Cséfán (ma Gele része, Dunaszerdahelyi járás) 97,7%, Garampáldon (Párkányi járás) 97,2% vallották magukat magyarnak.      

Az 1950. évi népszámlálás nemzetiségi adatsorai magukon viselik 40 év eseményeinek a lenyomatát az egyes nemzetiségek számának alakulásában. A regisztrált adatok a magyarok számát várható számuknál igen jelentős mértékben alacsonyabbnak, a szlovákokét viszont jelentősen magasabbnak mutatták ki. Az adatsorok még ha a valóságos etnikai viszonyokat torzan, megkérdőjelezhető módon tükrözik is, az etnikai térszerkezet igen nagy mértékű átalakulására utalnak: jelentős mértékben módosult a magyarok településszerkezete, csökkent a városokban élő magyarok, magyar többségű közigazgatási egységek, települések, a településeken élő magyar közösségek száma, aránya. A 30-as években még jelentős kiterjedésű etnikai tömbterületek töredezetté váltak, határai elmosódtak, a szórványosodás felerősödött. De ezeknek a változásoknak részletesebb feltárása az 1950. évi népszámlálási adatokra támaszkodva további kutatások feladata lesz.

Szlovákia lakossága nemzetiségi összetételének alakulásáról – az 1950. évi népszámlálás községsoros adatai alapján – a szerző tollából olvasható részletesebb tanulmány a Fórum szemle 2020/3. számában.

„A Szlovákia lakosságának nemzetiségi és vallási összetétele az 1950. évi népszámlálási községsoros adatok alapján” nevű projektet 2020-ban a Kisebbségi Kulturális Alap (Szlovákia) támogatta.

Gyurgyík László  
Selye János Egyetem, Fórum Intézet