Színes képeket küldött a Marsról a Perseverance

Perseverance

Hazaküldte az első színes fotókat a Perseverance marsjáró, amelyeket landolás után készített a vörös bolygón. A rovert a NASA bolygókutató intézetéből irányítják. A marsjáró Ingenuity nevű kis drónja már szintén bejelentkezett, de egy-két hónapig még nem repül.

A NASA által megosztott első nagyfelbontású színes fotót a rover elejére szerelt kamera készítette. A képen a kopár és poros táj, valamint a rover árnyéka látható, amely a talajra vetődik. Egy másik kép a rover jobb első kerekének egy részletét és a kerék alatti sárga, köves talajt mutatja.

Az egytonnás, hatkerekű Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után csütörtökön landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A tervek szerint egy teljes marsi évig - 687 földi napig - dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

A rovert a Jet Propulsion Laboratoryból (JPL), a NASA bolygókutató intézetéből irányítják. A műveletet a tajvani származású Yen Cheng vezeti, aki húsz éve dolgozik a NASA űrmisszióin. A 61 éves mérnöknek ez már a negyedik Mars-küldetése, ezúttal az űrhivatal Robot Interfész és Vizualizációs csoportjának vezetőjeként.

Yen Cheng a CNA tajvani hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy a következő hónapokban a csoportnak a marsi idő szerint kell élnie. A marsi éjszakák alatt a hőmérséklet akár mínusz 80 Celsius fokra is süllyed, ezért a rovernek fűtenie kell magát, és csak a marsi nappalok alatt tudja folytatni a munkáját. A rover pihenőidejét a földi csoport arra használja fel, hogy megtervezze a marsjáró következő napi mozgását. De mivel a marsi napok mintegy negyven perccel hosszabbak a földinél, ezért a két bolygó közötti időeltérés folyamatosan változik. Yen Cheng példaként megemlítette, hogy aznapi műszakja délután kettőkor kezdődött, egy hét múlva azonban már este tízkor áll munkába.

A mérnök arról is beszélt, hogy az egytonnás rover irányítása valójában nem olyan egyszerű, mint egy jármű távirányítása. Ugyanis a Marson nincs GPS, ezért Yen Cheng és csoportja készített egy navigációs szoftvert a rovernek, amelyhez egyebek mellett 3D-s vizualizációs technológiát, valamint virtuálisvalóság- és kibővítettvalóság-technológiát is használtak. Emellett a rover kutatását az űrhivatal számos csoportjának összehangolt munkája támogatja.

A Perseverance missziójának minden lépése "számtalan ember évtizedes munkájának eredménye" - fűzte hozzá a mérnök.

Arra a kérdésre, hogy vajon a NASÁ-nak van-e arra kidolgozott stratégiája, hogy mit tegyen, ha a rover az élet jelére bukkanna a Marson, Yen Cheng azt válaszolta, hogy nincs ilyen, de mint tréfásan megjegyezte, nyilván azonnal le kéne fotóznia.

A mérnök szerint az idén született gyerekek már megérik, hogy életükben ember lép a Marsra. Az a technológia, amely ezt lehetővé teszi, már létezik, de egy emberes Mars-misszió sok százszor annyiba kerülne, mint a Perseverance 2,7 milliárd dolláros küldetése.

A Perseverance az első marsjáró, amely magasba emelkedni képes kísérleti marshelikoptert is vitt magával. Az Ingenuity a landolás után a hétvégén szintén jelezte a Földnek, hogy működőképes. A következő 30-60 napban azonban még nem válik le a roverről, amelynek aljához kapcsolódik.

Ha a napenergiával hajtott, 1,8 kilogramm súlyú drón túléli a hideg marsi éjszakákat, az azt jelenti, hogy a jövőbeli missziókat ki lehet bővíteni légi megfigyeléssel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?