Szilveszter: 600 tűzesetben 67 halott Oroszországban

Moszkva |

<p>Az év utolsó napján és szilveszter éjjelén közel 600 tűzesetben 67 ember vesztette életét Oroszországban - jelentette be a rendkívüli helyzetek minisztériuma.</p>

A tűzoltók 77 személyt mentettek ki a lángok közül.

Egyébként hivatalos közlés szerint az óév utolsó, illetve az újév első napján elhunyt a permi Sánta Ló szórakozóhelyen december elején pusztító tűzvész további két sérültje, s ezzel a halálos áldozatok száma szombatra itt 154-re emelkedett.

A permi katasztrófa nyomán elrendelt ellenőrzések során csak Moszkvában mintegy 1500 szórakozóhelyet vizsgáltak meg, és 320 működését akarta bírósági döntéssel felfüggeszteni az állami tűzvédelmi felügyelet, a legtöbb azonban már felszámolta a tűzvédelmi hiányosságokat, és újra megnyitott.

A vizsgálatok arra utalnak, hogy a  permi tűzvészt egy petárda váltotta ki, ezért az ilyenek árusítását is ellenőrizték. S bár jelentős hiányosságokat nem találtak, országosan közel 3 millió pirotechnikai eszközt foglaltak le, s a fővárosban a forgalom az előző évihez képest  mintegy 40 százalékkal csökkent.

Ez azonban szilveszter éjjelén egyáltalán nem látszott: a Vörös téren lévő, sok kupolás Vaszilij Blazsennij templomnál látható "állami" tűzijáték mellett számtalan nagyarányú magántűzijáték világította be Moszkva felett az eget éjfél után.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?