Szexbotrány Ronaldo körül

Rio de Janeiro. Transzvesztita prostituáltakkal keveredett vitába szülővárosában Ronaldo, az AC Milan súlyos sérülésből lábadozó brazil csatára.

Ronaldo februárban keresztszalag-szakadást szenvedett, a legjobb esetben ősszel léphet pályára legközelebbReuters-felvételA világbajnok labdarúgó a Rio de Janeiró-i rendőrség szerint hétfőre virradó éjjel az előkelő Barra da Tijuca negyedben három örömlánynak tűnő személlyel távozott egy éjszakai klubból. Egy motelbe mentek, majd nem sokkal később megjelentek a legközelebbi őrszobán, hogy tisztázzanak egy félreértést.

A három nőimitátor azzal vádolja a 31 éves sportolót, hogy nem fizette ki a megbeszélt járandóságukat, drogot fogyasztott és megfenyegette őket, hogy bajuk esik, ha nyilvánosságra kerül az ügy. A rendőrség szerint Ronaldo tudott róla, hogy prostituáltakkal van dolga, de csak a motelben derült ki, hogy nem lányok, és még így is fizetett volna, az egyik transzvesztita viszont 50 ezer reált (több mint 600 ezer korona) követelt tőle a titoktartásért cserébe. „Ronaldo mindent elmondott. Mulatni akart és nem követett el bűncselekményt. Legfeljebb erkölcstelen, amit csinált” – mondta Carlos Augusto Nogueira, az ügyben eljáró rendőrfelügyelő. A prostitúció Brazíliában nem illegális – tette hozzá.

A csatár szóvivője közleményben tudatta, hogy Ronaldo zsarolási kísérlet áldozata, soha nem fogyasztott kábítószert és minden lehetséges lépést megtesz jó hírének helyreállítása érdekében. A labdarúgó személyesen nem nyilatkozott az ügyben.

André Albertino, az egyik prostituált több tévéinterjúban kifejtette, hogy ő és két társa Ronaldóval töltötték a hétfőre virradó éjszakát egy motelben. A riportereknek Albertino megmutatott egy forgalmi engedélyt, amelyet Ronaldo állítólag zálogba adott nekik és megígérte, hogy később fizetni fog. Az autó forgalmi engedélye Ronaldo Luiz Nazário de Lima, a csatár polgári nevére szól. A motelszobában folytatott vitát az egyik transzvesztita lefilmezte. Az interneten megjelent felvételen a feldúlt Ronaldo látható, és Albertino hallható, amint azt mondja, hogy „így bizonyítani tudjuk, hogy tényleg te vagy” .

A három prostituált erőszakkal való fenyegetés miatt feljelentette a világklasszis játékost, és azt is állították, hogy Ronaldo drogot akart hozatni velük. A rendőrség szerint a történet Ronaldo-féle verziója tűnik hitelesebbnek, mert a transzvesztiták még azelőtt távoztak az őrszobáról, hogy alaposabban ki tudták volna kérdezni őket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?