Szentté avatták Teréz anyát

Vatikánváros |

<p>Ferenc pápa szentté avatta vasárnap a vatikáni Szent Péter téren Boldog Kalkuttai Teréz anyát, Nobel-békedíjas apácát, a Szeretet Misszionáriusai rend alapítóját.</p>

A ceremóniára - amely az irgalmasság rendkívüli szentévének egyik legnagyobb tömegeseménye - több mint százezren érkeztek a világ minden tájáról. A rendezvényt, amelyet több mint száz országban élőben közvetített a televízió, háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyelte, a Vatikán feletti légteret pedig lezárták.

A szabadtéri szentmisén megjelent több állam- és kormányfő, köztük Narendra Modi indiai miniszterelnök, valamint az a férfi is, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte az 1997. szeptember 5-én elhunyt, albán származású Teréz anya szentté avatását. 

A "szegények angyalaként" is emlegetett Teréz anyát már életében sokan szentként tisztelték. Egy másik csodáért - egy bengáli asszony rákbetegségből való felgyógyulásáért - 2003. október 19-én az apácát már boldoggá avatta II. János Pál pápa. 

A PÁPÁTÓL KAPOTT AUTÓT IS ELÁRVEREZTETTE, HOGY A PÉNZT A SZEGÉNYEK JAVÁRA FORDÍTHASSA - ITT OLVASHAT TERÉZ ANYA ÉLETÉRŐL

Ferenc pápa szentbeszédében az "isteni irgalmasság nagylelkű szétosztójának" nevezte Teréz anyát, aki "odahajolt a kimerült emberek felé", elismerve Isten adta méltóságukat. Felemelte hangját a világ hatalmasságai előtt, hogy ismerjék be a szegényekkel szemben elkövetett vétkeiket. "Számára az irgalmasság az a só volt, amely megízesítette minden tettét" - fogalmazott a katolikus egyházfő.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"245516","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"2047","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"Megtelt a Szent Péter tér","typeof":"foaf:Image","width":"3072"}}]]

"Az irgalmasság fáradhatatlan munkatársa segítsen abban, hogy cselekedeteink egyetlen kritériuma az ingyenes szeretet legyen, amely nem ismer semmiféle ideológiát" - hangsúlyozta Ferenc pápa. "Hordozzuk szívünkben Teréz anya nevetését, és ajándékozzuk oda mindenkinek, akivel találkozunk utunk során, különös tekintettel a szenvedőkre" - kérte az egyházfő.

Kritikus hangok is voltak azonban Teréz anya szentté avatásával kapcsolatban. A bírálók szerint ugyanis a Nobel-békedíjas apáca csak a szegénység tünetei, nem pedig okai ellen vette fel a harcot, és egyeseknek szúrta a szemét az abortusszal és a fogamzásgátlással kapcsolatos álláspontja is. Ráadásul halála után előkerültek olyan levelek, amelyekből kiderül, hogy Teréz anya nemegyszer kételkedett Istenben.

Ferenc pápa a szentté avatási szertartás után vendégül lát ebédre - egy közös pizzázásra - 1500 hajléktalant és rászorulót szerte Olaszországból. A Vatikáni Rádió jelentése szerint az ételt egy nápolyi pizzasütőcsapat készíti, és a Szeretet Misszionáriusai rend mintegy 250 apácája és további önkéntesek szolgálják fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?