„...szegény, utolsó veszéllyire hanyatlott hazánk...”

Mérey Zsófia nem épült fel betegségéből, még 1661-ben elhunyt. S néhány hónap múlva, 1662 márciusában elveszítette Petrőczy feleségét, Thököly Erzsét is.

Az elözvegyült báró

élete gyermekei gondozása és nevelése, birtokai igazgatása, a közügyek, a haza hadi szolgálata, a rokoni és baráti kapcsolatok ápolása, kedvtelései (vadaskertje, lovai) között oszlik meg. Gazdag, a Magyar Kamara által 1670-ben elkoboztatott, de fönnmaradt s ma a budapesti Országos Levéltárban őrzött levelezéséből kaphatunk erről képet.

Petrőczy gondos apa, gyermekei mindennél fontosabbak számára. A fiúkkal és a kislánnyal ugyan számos szolgálattevője foglalatoskodik: nevelők, egy öregasszony, Szádeczky András, a család régi főemberszolgája, Sartorius András, aki még 1656-ban lett, Petrőczy és anyja kívánságára, a család s Kasza lelkészévé. De nem történhet a gyerekekkel semmi Petrőczy tudta nélkül. Hogy a gondozók mennyire tudatában vannak, mit jelentenek a gyerekei Petrőczynek, mutatja például az ijedelem, amely úrrá lesz rajtuk, amikor 1667 márciusában Imre és Kata belázasodik, és apjuk éppen távol van Kaszavárától. Szádeczky „cito, cito, citissime” sürgönnyel hívja urát haza a gyerekeihez, mivelhogy: „mind az ketten nagy forróságban vannak, mi miatt mind az Öreg Asszony, mind magunk is nagy búban vagyunk. Doctor Kochot nem merünk hívni, s orvoslani sem merünk Nagyságod híre nélkül. Kérem Nagyságodat, jöjjön mentél hamarabb.”

Rokoni és baráti köréből közel állt Petrőczyhez a vele nagyjából egykorú Ostrosith Mátyás, Illava és Lipótújvár várainak örökös ura, a nála sokkal fiatalabb, nagy műveltségű erdélyi politikus és emlékíró, Bethlen Miklós, és különösen bizodalmas barátság fűzte őt sógorához, II. Thököly Istvánhoz.

Közvetlen kapcsolatban állt Petrőczy a nádorral, Wesselényi Ferenccel is, akitől váltakozva kapott hivatalos és baráti leveleket. ĺgy például 1662 júliusában előbb megrovó sorokat azért, mert nem tett első felszólításra eleget annak a parancsnak, hogy morva utasokat kiraboló útonálló jobbágyait fogassa el, s a kifosztottaknak adjon kártérítést. Majd ugyanabban az időben Wesselényi ilyen kedélyes, baráti hangnemben invitálja őt a pozsonyi országgyűlésbe: „Elmélkedem rajta, hogy Kgd (= Kegyelmed) maga privatumát az közjónak praeponálván (= fölébe helyezvén) annyi ideig haza késik, immár csak magam kezdek itt maradni egynehány Pap Úrral, az Úri Statusok nagy csorbájával... szeretettel kérem, jöjjön be az országh gyűlésbe, s tűrjön velünk együtt.”

1663 tavaszán a Magyarország nagy részét már jó évszázada uralma alatt tartó török hatalom további terjeszkedés céljából ismét hadjáratot indított az ország ellen. Kezdetben diadalt is aratott, elfoglalta a kulcsfontosságú Érsekújvárt, de 1664. augusztus 1-jén leverettetett. Ez idő tájt, 1664 nyarán, nevezte ki a király Petrőczyt a Dunán inneni mezei magyar hadai főkapitányává.

Egy jó embere, Fenchy György ebből az alkalomból annak a kívánságnak adott Petrőczynek írt gratulációjában kifejezést, hogy: „mostani szegény, utolsó veszéllyire hanyatlott hazánk talpra állítására... következzík ez a Nagyságod eleitől fogvást megérdemlett Úri, vitézi, fő tisztben való lépte.” De Petrőczy

kinevezésének időpontja

baljós, az ország s az ő és családja életére is majd döntően kiható történelmi fejleményekkel terhes. Az udvar Magyarország talpra állítását, a török uralom lerázását nem támogatja, mert a Habsburg-ház nyugat-európai hatalmi érdekeivel van elfoglalva, s Magyarországon békét akar. Mindenáron. 1664. augusztus 10-én Lipót császár a törökkel vívott hadakozás győztes kimenetele ellenére olyan békét köt Vasvárott Köprülü nagyvezérrel, amely török kézen hagyja Erdélyt, átengedi Nagyváradot, Érsekújvárt, kiszolgáltatja a töröknek a Tiszántúlt ugyanúgy, mint a Vág és a Nyitra völgyét, egész az északi határokig. Ez a béke az ország végromlásának az érzetét keltette a kortársakban. Beteljesülni látszott az, amitől a század politikai gondolkodója, hadvezére és költője, az ugyanezen év őszén meghalt Zrínyi Miklós féltette Magyarországot, amikor A török áfium ellen való orvosság című írásában már pusztán Erdély és Várad elvesztése esetére is csak két lehetőséget látott a magyarok számára: kifutni az országból, új hazát keresni, vagy harcra kelni.

A gyászos vasvári békeszerződés következményeinek a hatására 1666-ban Habsburg-ellenes összeesküvésre szövetkeznek az ország legmagasabb közjogi méltóságai: Wesselényi Ferenc nádor, Zrínyi Péter (Zrínyi Miklós öccse) horvát bán, Nádasdy Ferenc országbíró.

Az összeesküvésben

Petrőczy és sógora, Thököly is részt vesz. S amikor Vittnyédy Istvánnak, Zrínyi Miklós főemberének az a bizarr, kalandos terve támad, hogy ejtsék vadászgatás közben túszul Lipót császárt, s így kényszerítsék a magyar hazafiak kívánságai teljesítésére, Petrőczyt is elragadja szenvedélyes, könynyen lelkesülő vérmérséklete, s Lipót fogva tartásának helyéül fölajánlja saját várát. (A nádor ugyan a tervet határozottan elutasítja, de az udvar értesült róla és számon tartotta. Az összeesküvés lelepleződése után majd e terv miatt a vésztörvényszék bíráinak kiadott utasításokban Petrőczyre különleges szigor alkalmazását fogja előírni.)

1667 nyarától Petrőczy fiai az evangélikus rendek által éppen főiskolai fokozattal kiegészített eperjesi kollégiumban tanulnak (a legfiatalabb, Imre egy osztályba jár unokafivérével, Thököly Imrével). Ők az összeesküvésről természetesen nem tudnak. De annak tudatában vannak, hogy hírneves, a „szegény megromlott hazá”-t szolgáló embernek a fiai, s apjuk ismertségét természetesnek veszik. Miklós úrfi a kollégiumból apjához írt leveleiben, minden kérkedéstől mentesen, de többször is szót ejt arról, miként tapasztalják a környezetükben apjuk tekintélyét. „Doctor Pomari Uram – írja például már az első hónapokban – aki... az teológiát ex professo (= hivatalból) tanétja, Nagyságod hírét hallván, esmeretségét igen kivánja.”

Ugyanakkor az apjuk példájának, valamint az eperjesi iskola hazaszeretetre nevelésének is szerepe lehetett abban, hogy két év múlva a két nagyobb Petrőczy fiú már inkább katonáskodna, mint tanulna, sőt István úrfi az őket 1669 júliusában atyjuk megbízásából fölkereső Petkó Zsigmondnak úgy nyilatkozik, hogy nem érdekli más, csak a „katonálás”, s ha apja nem veszi ki az iskolából, akkor megszökik.

1669 júliusában Petrőczy bizalmas főember szolgája, a két korai kuruc verse alapján az irodalomtörténetben is számon tartott Petkó Zsigmond, aki urának az összeesküvéssel kapcsolatos titkos megbízásaiban is eljár, már olyan feszültnek és veszélyesnek ítéli meg a helyzetet, hogy saját lebukásával számol. 1670 első hónapjaiban pedig a vészjósló jelek csak szaporodnak Petrőczyhez küldött híradásaiban. Hogyan él maga Petrőczy e

feszültségek közepette?

Ugyanúgy, mint korábban, szokott foglalatoskodásain mit sem változtatva. S mint levelezése mutatja, a hagyományos főúri életstílus azon formái, melyek az ő életéhez is szorosan hozzátartoztak – a baráti érintkezés kultiválása, a természetben élés, a kertekben, lovakban, kutyákban, nemes vadakban való gyönyörködés –, nemhogy nem szünetelnek életvitelében, hanem nyomatékos szerepet, jelentőséget kapnak. Két levelet idézek erre vonatkozóan. Az egyiket Révay Dániel túróci főispán írta Petrőczynek 1669 augusztusában Styiavnyicskáról. ĺme: „Minapiban lévén gróf Teökeli István Bátyám Urammal az Kegyelmed böcsületes házánál, a kertiben sitálván láttam ennéhány Dám Vadat aprócskákkal. Megvallom, hogy hím Dám vadam vagyon,... megszaporításokat egy niüsténnel, akár fiatallal,... kedvesen venném Kegyelmedtül, jó akaró Sógor Uram, mintha egy paripával ajándékozna meg.” A másik levelet Thököly Istvántól kapta Petrőczy azok után, hogy 1670 júniusában (egy, az összeesküvők által kirobbantott, de abbahagyott felkelést követő légkörben) az akkor már nagybeteg Thökölynek ajándékozta kedvenc agarát. „Az nékem való kedveskedésben lévő készsége Kegyelmednek – válaszol Thököly a baráti gesztusra – eléggé kitetszik ebből is, hogy maga megfosztatásával gyönyörködtet Hattyú nevű Agarával, noha szintén elláttam, igen rövid az én hátra lévő életem, szívből óhajtom így is, szolgálhassak és kedveskedhessek én is Kegyelmednek, s ez illy, köztünk eleitől fogvást való sinceritas (= nyíltszívűség) gyermekink között is maradhasson meg.”

Petrőczy és gyermekei utolsó otthoni napjaiba

némi betekintést egy perirat: a megtorlás során letartóztatott Petkó Zsigmond kihallgatási jegyzőkönyve nyújt, amelyre egy bécsi levéltárban leltem rá. Petkó vallomásai szerint 1670 nyarán, amikor a Petrőczy fiúk hazatérnek Eperjesről, már úton-útfélen terjed az öszszeesküvők lelepleződésének híre, és Trencsénben arról is beszélnek, hogy Petrőczy is a fő rebellisekhez tartozik. Petrőczy előbb egy jezsuita páter révén eszközlendő kegyelemben reménykedik, végül azonban menekülésre szánja magát. Lányát Petkóval a nádor fiának, Wesselényi Lászlónak a családjához küldi. (E családdal a 12 éves Kata Szidónia Lengyelországba kerül, s ott nő fel.) Fiait Petkó gondjaira bízza, arra kérve őt, vigyázzon rájuk, tartsa őket vissza a rossztól, nehogy majd léha életet éljenek. (Közvetlenül eltávozása előtt egész nap gazdasági tennivalókról és fiai jó neveltetéséről beszélt Petkóval, s délutánra kissé megrészegedettnek látszott.) Álruhában, néhány szolgája kíséretében, lovakon menekül el. Később fiai is utána szöknek, mert – mint Miklós sírva mondja az őket visszatartani próbáló Petkónak – apjuk hozzájuk juttatott leveléből úgy érzik, hogy vágyódik utánuk.

Nem sokkal elmenekülésük után, 1670. november 16-án megjelennek Kaszavárán az Esterházy Pál vezetésével kirendelt császári katonák, elkobozzák a család irattárát, és a várat porig rombolják. A kincstár lefoglalja a Petrőczyek egész vagyonát.

Az Árva várába szorult Thököly meghal, mielőtt az elfogatására küldött csapat a várba behatolna. De fiát még sikerül kimenekítenie. A hatalmas Thököly-vagyon is a kincstáré lesz.

Beindul a kemény megtorlás gépezete. A három fővádlottat: Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet és Frangepán Ferencet (Wesselényi Ferenc még 1667-ben meghalt) fej- és jószágvesztésre ítélik, és 1671. április 30-án – a külföldi hatalmak intervenciói ellenére – kivégzik.

És folynak a tömeges perek, a tömeges vagyonelkobzások. Az országot német zsoldosok szállják meg, az ellenzéki mozgalom erős lutheránus irányzata miatt protestáns templomokat foglalnak le, lelkészeket űznek el – egyre nő az elbujdosók száma, akik Erdélyben vagy az évszázados török ellenfélnél keresnek menedéket.