Százezer zarándokot várnak Teréz anya szentté avatására

Vatikánváros |

<p>Legalább százezer résztvevőt várnak a világ minden részéről, valamint tizenhárom állam- és kormányfőt, közöttük Narendra Modi indiai miniszterelnököt kalkuttai <a href="http://ujszo.com/online/panorama/2016/03/15/szeptember-4-en-avatjak-sze…; target="_blank">boldog&nbsp;Teréz anya&nbsp;vasárnapi szentté avatására a római Szent Péter téren</a> - jelentette be Greg Burke szentszéki szóvivő a szertartást megelőző vatikáni sajtótájékoztatón pénteken.</p>

Hatszáz újságíró akkreditáltatta magát az irgalmasságnak szentelt szentév legnagyobb tömegeseményére. A kanonizációs (szentté avatási) szabadtéri szentmisét Ferenc pápa vasárnap délelőtt fél tizenegytől mutatja be. A Szent Péter teret és környéket három zónára osztották, ahova kizárólag biztonsági kapukon át lehet bejutni. Háromezer olasz rendőr és biztonsági ember felügyeli a tömeget, a Vatikán feletti légteret lezárták.

A Szent Péter-bazilikát  - a központi bejárat felett -  Teréz anya képmása díszíti. A szentmisén részt vesz Marcílio Haddad Andrino és felesége, az a brazil mérnök, aki 2008-ban feleségének a Teréz anyához intézett imádsága hatására gyógyult meg addigi bénulásos és az orvosok által halálosnak nyilvánított betegségéből. Ez a csoda eredményezte Teréz anya szentté avatását.  A férfi a sajtótájékoztatón elmondta, sohasem gondolkozott azon, miért éppen őt érte a csoda, mivel "Isten irgalmassága mindenkinek egyaránt szól".

"Kalkutta a világ bármelyik részén fellelhető"

A nagy részben latin nyelvű szentmise elején Angelo Amato olasz bíboros, a Szentté avatási Ügyek Kongregációja prefektusa, valamint a kanadai Brian Kolodiejchuk, a Teréz anya alapította Szeretet Misszionáriusai férfiágának tagja, aki egyben a kanonizáció posztulátora (vagyis a szentté avatás egyházi fázisának vezetője, a szentté avatandó személy "ügyvédje") a pápától a szentté avatási szertartás elindítását kéri. Ezt Teréz anya életének rövid bemutatása követi, majd a szent ereklyéit az oltárnál helyezik el.

Kolodiejchuk atya kijelentette, Teréz anya az irgalmasság szentévének a "legmegfelelőbb" szentje, aki megmutatta, hogy "Kalkutta a világ bármelyik részén fellelhető", vagyis a szegények és rászorulók segítése világméretű szolgálat. A misén többek között albánul és az Indiában beszélt bengáli nyelven imádkoznak.

A legnépesebb külföldi küldöttség is Albániából és Indiából érkezik. Az egész világban négyezer tagot számláló Szeretet Misszionáriusai irgalmasrend képviseletét a német Mary Prema Pierick nővér, a rend jelenlegi legfőbb elöljárója vezeti. Elmondta, Teréz anya életének és szolgálatának üzenete arról szól, hogy mindenkihez szeretettel és befogadással kell közelíteni, mivel "mindenki, még a legkisebbek is a világ részei". Hozzátette, Teréz anya hatása többek között az indiai halálozási kultúrát változtatta meg: korábban a szegények elfelejtve, teljes magányban távoztak, Teréz anyának a siralomházakban végzett szolgálata tanította meg, hogy az utolsóknak is szükségük van embertársaik közelségére haláluk pillanatában.

Panorámás csoportkép

A szentté avatási szentmisét most először panorámás, tömeges csoportképpel rögzítik, amelyen minden egyes résztvevő pontosan és kinagyítva azonosíthatja magát (www.motherteresasaint.com).

Teréz anya szentté avatása előtt, szombaton Ferenc pápa az önkéntesek és irgalmasságot gyakorlók jubileumi ünnepét vezeti a Szent Péter téren: jelen lesznek a közép-olaszországi földrengés romjain dolgozó tűzoltók, szíriai menekültek, palesztin keresztények. Több nemzetközi művész lép fel, közöttük Kelly Joyce francia és Usha Uthup indiai énekesnő, aki személyesen ismerte Teréz anyát. A Szent Péter téren énekel Rita Ora koszovói születésű brit popénekesnő is. 

Hétfőn a katolikus egyház először ünnepli szent Teréz anya ünnepnapját, az alkalomból Pietro Parolin szentszéki államtitkár mutat be szentmisét a Szent Péter téren. Szeptember 5-e Teréz anya halálának napja, és eddig a jótékonyság világnapja is volt. Hétfőn és kedden a lateráni Szent János bazilikában állítják ki a szent ereklyéit. Látogatható lesz Teréz anya római szálláshelye is a Colosseum közelében levő Nagy Szent Gergely pápáról elnevezett templomban, ahol a Szeretet Misszionáriusai szerzetesnői szolgálnak. A Teréz anya vezette irgalmasrend több menhelyet működtetett az olasz fővárosban: 1988-ban a Szent Péter tér mellett nyitottak női menhelyet és Teréz anya nővérei kezelik a tavaly Ferenc pápa által felavatott, hajléktalan férfiaknak fenntartott szállást is a Vatikán közelében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?