Svédországi szabadságon a „női Mengele”?

Biljana PlavsicsReuters-felvételA „női Mengele”. Nemes egyszerűséggel csak így nevezte Biljana Plavsicsot, a bukott szerb, majd jugoszláv államfő felesége, Mira aszszony. Milosevicsné feltehetően jól tudta, miért adta épp ezt a csöppet sem hízelgő ragadványnevet a boszniai szerbek volt elnökének, a háborús és emberiség elleni bűncselekményekért nyolcadik éve körözött háborús bűnös Radovan Karadzsics korábban odaadó harcostársának, későbbi helyettesének. A ma 72 éves Plavsics asszony annak idején biológiát tanított a nyugat-boszniai Banja Luka egyik iskolájában. A délszláv háború előestéjén csatlakozott a Karadzsics alapította nacionalista párthoz, az SDS-hez, amely gyógyírt ígért a szerb nemzet vélt és valós sérelmeire, történelmi bajaira. Biljana Plavsics elfogadta Milose-vicsék javaslatát, amely abból indult ki, hogy a szerbek akkor érezhetik jól magukat, ha egy államban egyesülnek a más nemzetiségűek rovására. Plavsics a háború idején többször megismételte, hogy „természetes jelenségnek” tartja a bosnyákok kiirtását. A boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés utáni évben, 1996-ban Plavsicsot a Boszniai Szerb Köztársaság elnökévé választották. E tisztséget két évig töltötte be. Megbízatási ideje alatt a nemzetközi közösség szemet hunyt szélsőséges múltja fölött, ugyanis korábbi radikális nézeteit feladva már mérsékeltebb hangot ütött meg. Igyekezett a daytoni békeszerződést is végrehajtani, amivel hozzájárult az ellenségeskedések mérsékléséhez, visszaszorításához. A háborús bűnösök listájáról azonban nem törölték a nevét. A Nyugat megpróbálta felhasználni az akkor még hatalmon levő Milosevics boszniai szimpatizánsai ellen. Ez csak részben sikerült, sőt Plavsics 1998-ban megbukott a boszniai szerbek elnökválasztásán, majd visszavonult a politikától. Politikai veresége után két évvel megtudta, hogy az ENSZ által alapított hágai Nemzetközi Törvényszék körözi. Rövid töprengés után tárgyalásokat kezdett a délszláv térségben elkövetett háborús bűncselekményeket vizsgáló és a vétkesek felett ítélkező ENSZ-bírósággal, majd 2001-ben önként feladta magát, ami akkor még példátlan lépés volt a szerbek körében. Bár a bíróság már több tucat ügyben mondta ki a verdiktet, illetve ítélt el bűnösöket (többnyire boszniai szerbeket és horvátokat), Plavsics volt az egyetlen nő a vádlottak, majd az elítéltek között. Azon ritka kivételek közé tartozik, aki hajlandó volt érdemben tanúsítani Milosevics bűnösségét. Kezdetben ugyan tagadta a vádakat, de később beismerte: szerepe volt több ezer ember elűzésében, az etnikai tisztogatások előkészítésében, megszervezésében és végrehajtásában. Szerbiában és a szerb köztársaságban, amely Bosznia 49 százalékát öleli fel, sokan neheztelnek Plavsicsra, amiért „elárulta a nemzeti ügyet”. Szemére vetik, hogy beismerve bűnösségét a bosnyákok és a horvátok tömeges üldözésében, alapjaiban rendítette meg a Milosevics-rezsim idején folyamatosan sulykolt propagandatételt, miszerint a szerbek a (boszniai) háborúban kizárólag védekeztek. A hágai törvényszék másként ítélte meg Plavsics asszony vallomását és részben megbánó magatartását. Sőt az ellene felhozott legsúlyosabb vádak közül néhányat, így a népirtást ejtette. Már korábban felmerült a gyanú, hogy vádalku született, és Plavsics enyhe büntetéssel megúszsza az egészet. Carla del Ponte hágai főügyész cáfolta a háttéregyezséget, de több jel is arra utal, hogy Plavsics korántsem azt az ítéletet kapta, amelyre a boszniai háborút túlélő nem szerbek számítottak. Sokan közülük ugyanis túl enyhének tartják a törvényszék februári ítéletét, amelyben a volt elnök 11 év börtönt kapott. Április végén újabb meglepetés érte az ítélet ellen ágálókat: a hágai Nemzetközi Törvényszék állítólag megegyezett Stockholmmal, hogy az exelnök Svédországban tölti le börtönbüntetését. Ha igaz a Stockholmmal kötött megállapodás híre, elképzelhető, hogy Plavsics – tekintettel előrehaladott korára – egy napot sem marad a rács mögött. A svéd törvények ugyanis megengedik, hogy a hetven éven felüli elítéltek be se vonuljanak a börtönbe.