Súlyos probléma a játékautomata-függőség Csehországban

<p>Mintegy 42 ezerre tehető azok száma Csehországban, akiknél játékautomata-függőség alakult ki, 350 ezer embernél pedig fennáll ennek a veszélye. Egyebek között ez derült ki az SC&amp;C ügynökség felméréséből, amelyet a kormány megbízásából készített. Az országos kutatás előzetes eredményét Jindrich Voboril, a cseh drogellenes központ koordinátora hozta nyilvánosságra.</p>

 A cseh kormányzat nemrégiben több hasonló felmérés és kutatás eredménye alapján úgy döntött, hogy a közeljövőben törvényesen is korlátozni fogja a játékautomaták üzemeltetését az egyes településeken.
   

"Az Európai Unión belül a Cseh Köztársaságban van a legtöbb játékautomata. Világviszonylatban is az elsők között vagyunk. Ennek számos egészségügyi és szociális következménye van, amelyek súlyos terhet jelentenek a társadalom, a családok és az egyének számára is" - jelentette ki újságírók előtt Voboril.
   

Voboril szerint Csehországban ma több mint 70 ezer játékautomata van üzemben, ezer lakosra átlagban 7,5 ilyen berendezés jut. "Más országokban tízezrekre jut ennyi játékautomata" - jegyezte meg.  
   

Voboril leszögezte, hogy a játékautomata-függőség komoly problémákat okoz, amelyekkel az állam eddig nem foglalkozott kellőképpen. Úgy vélte, hogy a játékautomaták számának korlátozása következtében a játékosok egy része az interneten keres majd játéklehetőséget.
   

Csehországban a játékautomaták üzemeltetését az önkormányzatok engedélyezik, illetve szabályozzák. Prágában például jelenleg 650, játékautomatákat és hasonló játékokat működtető kereskedelmi egység, illetve kaszinó van. Ezek számát a város vezetése rendelettel 340-re kívánja csökkenteni. A tervek szerint a vendéglőkből teljes mértékben kitiltanák a játékautomatákat. A cseh főváros ezzel ugyanakkor több százmilliós bevételtől fog elesni, amit a városatyák más helyről kívánnak pótolni. A játékautomaták más városokban is problémát jelentenek, sok helyen azonban éppen azért nem merik korlátozni a számukat, mert a település nagy bevételektől esne el.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?