Súlyos baleset Makónál

Szeged. Összesen hét halottja és 16 sérültje van annak a balesetnek, amely tegnap hajnalban történt Makó közelében a 43-as főúton – tájékoztatott a rendőrség.

Egy cseh rendszámú, román állampolgárokat szállító turistabusz Makó felől Szeged felé tartott, amikor a busz a Maros-híd felhajtó szakaszán összeütközött egy szembejövő, eddig ismeretlen okból az út bal oldalára áttérő, személygépkocsikat szállító, német felségjelzésű trélerrel – mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az ütközés következtében a busz a vasúti sínekre zuhant. A balesetben a kamion sofőrje és hat turista a helyszínen meghalt; egy ember súlyos, kettő életveszélyes, tizenhárom pedig könnyű sérülést szenvedett. A busz összesen 35 embert szállított. A helyszínen teljes útzárat rendeltek el; a halálos tömegbaleset körülményeit a Makói Rendőrkapitányság szakértő bevonásával vizsgálja. A baleset miatt – amelyben a sínpálya is megsérült – átmenetileg nem jártak a vonatok a Makó–Újszeged szakaszon.

Román rendőrök is a helyszínre érkeztek, ahol a tűzoltóság a reggeli órákben darus kocsival emelte le a buszt a sínekről. – A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a határ menti együttműködés keretében a balesetet követően soron kívül felvette a kapcsolatot a Temes megyei rendőrökkel. Értesítettük továbbá a román főkonzulátust, valamint a megyei védelmi bizottságot is, akik szintén a helyszínen vannak – ismertette a rendőrség.

A makói önkormányzat alpolgármestere, Marosvári Attila elmondta: kora hajnaltól ásványvizet szállítottak a baleset helyszínére. Azokat a sérülteket, akiket nem kellett kórházba szállítani, ideiglenesen az egyik kollégiumban szállásolták el; gondoskodtak róla, hogy ételt, italt kapjanak és tisztálkodhassanak. Őket a Makói Rendőrkapitányságon hallgatták ki.

Ukrajnában hatan meghaltak

Moszkva. Hatan meghaltak, negyvenhatan megsérültek Ukrajna krimi területén szerda késő este, amikor felborult egy utasokkal teli busz. A sérültek között 11 gyermek van. A balesetet a busz fékrendszerének hibája okozta. Huszonhat személyt, közte 11 gyermeket kórházba szállítottak, állapotuk súlyos. A baleset a Szimferopolt Jaltával összekötő autópályán történt, Izobilnoje településnél. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?