A Fiatal Reformátusok Szövetsége értesíti az érdeklődő fiatalokat, hogy holnap 10 órától Kamocsán sportnappal egybekötött ifjúsági találkozót szervez. 10 órától 10.
Sportnap Kamocsán
A Fiatal Reformátusok Szövetsége értesíti az érdeklődő fiatalokat, hogy holnap 10 órától Kamocsán sportnappal egybekötött ifjúsági találkozót szervez. 10 órától 10.50-ig a református templomban áhítatot tartanak Süll Tamás vezetésével, ezt követően a csapatok még benevezhetnek a focira, a métára, a röplabdára, a tollaslabdára és a sorjátékra. 11-től a kamocsai focipályán veszi kezdetét a sportnap, a fiatalok egészen egy óráig mérik öszsze ügyességüket, majd ezután a kultúrházban szolgálják fel az ebédet. Délután kettőtől ismét a sporté lesz a főszerep. Fél négytől pedig Básti Péter előadását hallgathatják meg az érdeklődők Trianonról. A rendezvény öt órakor ér véget.
A találkozó a sportnap jegyében zajlik, ezért a résztvevőket sportöltözetben várják. A három fő sportág mellett (foci, röplabda, méta) más érdekes közös játékra is sor kerül, és természetesen éneklésre és beszélgetésre is marad idő. Ifjúsági csoportok jelentkezését várják a következő telefonszámon (akár sms formájában is): 0907/444 344. Az étkezést a helyi gyülekezet biztosítja. További információkat találtok a www.firesz.sk weboldalon. (he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.