A „Nyújts feléje védő kart” Alapítvány és a Hangfogó Kulturális Egyesület, az idén nyáron ismét megrendezi Sólyomszárnyon elnevezésű nemzetközi ifjúsági táborait, határainkon túli magyar származású, illetve magyarországi fiatalok részvételével.
Sólyomszárnyon – ifjúsági tábor
Magyarországon ez a legnagyobb olyan tábor, ahol immár 16. éve találkoznak egymással magyar származású fiatalok szerte a nagyvilágból.
A tábor helyszíne Püspökladány, mely Budapesttől 170, illetve Debrecentől 50 km-re fekszik, a 4. sz. főút mellett.
A kiválóan felszerelt kollégium, az erdő, az uszoda, az evezőstó és a lovas pálya, kiváló feltételeket és egészséges környezetet biztosít a foglalkozásokhoz.
A tábor rövid tematikája:
nyelv: napi 3 óra angol, olasz, francia, ill. magyar – kezdőknek, haladóknak és nyelvvizsgával rendelkezőknek egyaránt – anyanyelvi tanárokkal,
sportágak: lovaglás, úszás, kajak-kenu, íjászat – alapfokú oktatás is,
lőadások: népünk történelme, kultúrája és hagyományaink természetvédelem, egészséges táplálkozás, turisztikai alapismeretek,
egyéb programok: sportversenyek, vetélkedők, korlátlan internet, kondicionáló terem, aerobik, filmvetítések, kirándulás.
Jelentkezési határidő: 2006. június 30-ig. Jelentkezési lap és részletes információ kérhető: Szlovákiában: tel: 0905-358492, e-mail: [email protected]. Magyarországon: tel: 00-36-20-9338610, fax: 00-36-28-526562, e-mail: [email protected]. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.