Sokkal laposabb az Ultima Thule égitest, mint eddig vélték

Ultima Thule

Sokkal laposabb az Ultima Thule nevű égitest, mint eddig vélték a tudósok, akik az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondájának legutóbb továbbított felvételeit vizsgálva már nem hóemberhez, inkább mézeskalács-figurához hasonlónak tartják az alakját - írta a BBC News.

A képeket a New Horizons akkor készítette, amikor január elsején elrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69, nem hivatalos nevén Ultima Thule kisbolygó mellett.

A képeken a kisbolygó sötét, csak az egyik oldalának egy keskeny sávját világítja meg a Nap. A tudósok azonban meg tudják határozni, a háttérben hunyorgó csillagok fényéből, hogy merre vannak az égitest körvonalai 

Korábban azt mondták, az Ultima Thule két egymáshoz kapcsolt gömbszerű test, a hétvégén a Twitterre feltöltött video azonban laposnak mutatja a kisbolygót.

A New Horizons tudósai most úgy vélik, az égitest nagyobbik fele, az Ultima becenevű gigászi palacsintára hasonlít, a kisebbik rész horpadt dióra.

"Tudományos rejtély, hogy jöhetett létre ilyen alakú test. Sosem láttunk ilyesmit a Nap körül keringeni" - mondta el a BBC-nek Alan Stern vezető kutató.

A New Horizons űrszondát 2006. január 19-én indították útnak, elsődleges feladata a Pluto kutatása volt, 2015. július 14-én haladt el a törpebolygó mellett, miden eddiginél közelebb jutva hozzá.

Az Ultima Thulét 2014-ben a Hubble teleszkóp fedezte fel, a NASA 2015-ben döntött úgy, hogy a New Horizons misszióját kiterjesztik a kisbolygó vizsgálatára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?