Sok kombi látható a pozsonyi autószalonon

Pozsony |

<p>Aki családi kombit szeretne venni, annak határozottan érdemes ellátogatnia a pozsonyi autószalonra. A kiállításon ugyanis a márkák jelentős része épp kombikkal rukkol elő. Az aktuális modelleken kívül olyan &ndash; a szlovák viszonyokhoz képest &ndash; újdonságok is lesznek, mint az új generációs Ford Mondeo vagy a Peugeot 308 SW.</p>

Az idei pozsonyi szalonon összesen 132 kiállító gyűlt össze. Április 8. és 13. között a fővárosi Incheba kiállítóközpontban összesen 36 autómárka képviselteti magát, körülbelül ötven premierrel. Mint minden évben, idén is azt próbálják kihasználni a márkák, hogy a genfi autószalon csak néhány héttel ezelőtt ért véget. S mint minden évben, úgy idén is nagyrészt olyan autókat állítanak ki, amelyeket már árulnak nálunk. Ráadásul több márka ismét hiányzik a kiállításról – ezt viszont az elmúlt években megszokhattuk. A látogatók szempontjából idén a középkategóriás kombik kínálata lehet érdekes, mivel családok és cégek éppen ezeket az autókat vásárolják a leggyakrabban.

Genfi premierek

A látogatók számára biztos érdekes látvány lesz a genfi kiállításon bemutatott Škoda Octavia Combi Scout. A márka fontos premierje a Rapid Spaceback, viszont ez a modell már egy ideje nálunk is kapható. A genfi újdonságok közül nem feledkezhetünk meg a Pozsonyban megjelenő Toyota Aygóról, a Peugeot 108-ról és a Citroen C1-ről. A Toyota a BMW erőforrással ellátott modernizált Versót is bemutatja.

A Ford a vadonatúj Mondeo prototípusát tudta elhozni Pozsonyba, az autót minden bizonnyal csak kívülről lehet majd megnézni, ajtói zárva maradnak. A Mondeót a Ford még az autószalon kezdete előtt megmutatta az újságíróknak, s a premiert a Fiesta R2 bemutatásával is összekötötte – ez a versenyautó szlovákiai pályákon fog bizonyítani.

Škodának konkuráló Peugeot

A kiállításon a konkurenciának számító Peugeot 208 R2-t is megtalálják. Megnézhetik a megnyújtott Range Rover Longot, melynek utasterében minden eddiginél több luxust találnak. Újdonságnak számít a Peugeot 308 SW, amely 610 literes csomagterével felveheti a versenyt a Škoda Octaviával. A hátsó üléstámlák lehajtása után a csomagtér 1660 literre bővül, ami viszont még így is 80 literrel kevesebb annál, amit a Škoda kínál. A francia kombi három benzines és három dízeles erőforrással lesz elérhető – az erőforrásokat egy ötfokozatos és egy hatfokozatos, illetve egy manuális váltóval kombinálhatják. Az erőforrások teljesítménye 68 és 115 kW között mozog, a Peugeot 308 SW elődjéhez képest 140 kilóval könnyebb, s ára 14 990 eurónál kezdődik. A kombik közül talán a legnagyobb csomagtartója a Honda Civic Tourernek van, 624 liter, viszont ennek a járgánynak az alapára a legtöbb, 18 090 euró. A jobb teljesítményű kombik közé sorolandó a Renault Megane Grandtour 2.0 TCe (162 kW), az Opel Astra Sports Tourer Bi-Turbo (143 kW) és a Ford Focus ST Combi (184 kW).

A belépőket idén is sorsolják, a fődíj ezúttal egy Citroen C4 Picasso lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?