Sok a zátonyra futott házasság

Bár 2005-ben Csehországban mérsékelten csökkent a válások száma, mégis majdnem minden második házasság zátonyra futott – derült ki abból a felmérésből, amelyet a cseh statisztikai hivatal hozott a napokban nyilvánosságra.

Tavaly több mint 31 ezer házasságot bontottak fel nyugati szomszédunknál – a válási mutató tehát 47 százalékos volt. Egy évvel korábban több mint 33 ezer házasság bomlott fel – a válási mutató 49 százalékos volt. A válások terén a csehek tavaly a világranglista negyedik helyét foglalták el. Tőlük „jobbak” csak a belgák, a svédek és a finnek voltak. A legnagyobb válási kedv a csehországi házasságok harmadik és ötödik éve között van, ekkor zajlik le a válások 20%-a. A válások kétharmadát a nők kezdeményezik. A leggyakoribb válóokot a partnerek természete közti kibékíthetetlen eltérések jelentik, a második helyen az alkoholizmus, a harmadikon a hűtlenség szerepel. Szociológusok azt állítják, a valódi okok igen gyakran eltérnek azoktól, amelyek a papírokon szerepelnek. Nagyon gyakori, de általában nem beismert válóok a családon belüli erőszak. A válásokra, mint mindenütt, Csehországban is leginkább a gyerekek fizetnek rá. Jelenleg mintegy 400 ezer 15 éven aluli gyerek él csonka családban.

A tévé mint az elvált olasz nők vigasza

Az elvált olasz nők jelentős része számára a televízió jelenti a vigaszt: egy felmérés szerint a mintegy 2,5 millió ilyen asszony 62 százaléka naponta, főként esténként, négy órát tölt a készülék előtt. A felmérésben részt vevők 50 százaléka azt mondta, fájdalommentesen vészelte át a válást, 20 százalékuk viszont továbbra is keserűséget érez. Az egyedülállóvá lettek 17 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a válást radikális fordulat végrehajtására használta fel életében, 13 százalék viszont nem titkolta, hogy az esemény miatt depresszióba esett. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?