Fülek. Idén jubileumához érkezett a Felvidéki Matematikaverseny, amely harminc évvel ezelőtt indult útjára Komáromból. A 2006. március 2–3-a között zajló rendezvény megszervezését ezúttal a füleki gimnázium tanárai és a Pro Futuro Polgári Társulás vállalta.
Húsz iskola ötvenkilenc tanulója vett részt Füleken, a XXX.
Sok a tehetséges fiatal
Húsz iskola ötvenkilenc tanulója vett részt Füleken, a XXX. Felvidéki Matematikaversenyen, amely nemcsak országos döntő, hanem egyben válogatás is volt a Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre. Dr. Kántor Sándor debreceni egyetemi tanár, a zsűri elnöke szerint szakmai szempontból kiválóan sikerült a verseny, a színvonala pedig igazodott az elvárásokhoz. „Szükség van ilyen és hasonló megmérettetésekre, az eredmények alapján a diákok és a tanárok aránylag pontosan behatárolhatják, hol tartanak a munkában” – mondta a zsűri elnöke. „A XXX. Felvidéki Matematikaversenyen sok tehetséges diák vett részt, közülük néhányan jó eséllyel indulnak a nemzetközi mezőnyben is” – vélekedett Oláh György. A rendezvény koordinátora a feladatok kiértékelése után lapunknak elmondta, a XV. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny 2006. március 18-án lesz, és erre harmincöt fős felvidéki csapat utazik.
A füleki résztvevők elismeréssel nyilatkoztak a rendezvényről, Kacz Krisztián, a komáromi Selye János Gimnázium tanulója szerint kiváló volt a hangulat, a példák elgondolkodtatóak voltak, Süll Zsolt, a Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Gimnázium diákja szerint magas színvonalú volt a verseny.
Eredménylista –
9. évfolyam
1. díj: Pásztor Bálint, Magyar Tannyelvű Gimnázium, Ipolyság;
2. díj: Placskó Nikolett, Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa;
2. díj: Czotter Eszter, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár;
3. díj: Lami Dávid, Selye János MT Gimnázium, Komárom;
3. díj: Paraszti István, Selye János MT Gimnázium, Komárom;
3. díj: Orbán András, Bat-thyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa.
10. évfolyam
1. díj: Gombor Tamás, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár;
2. díj: Varga András, Selye János MT Gimnázium, Komárom;
3. díj: Bock Lilla, Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa.
11. évfolyam
1. díj: Bogár Péter, Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba;
1. díj: Páldy Sándor, Kodály Zoltán MT Gimnázium, Galánta;
2. díj: Balázs Mónika, Selye János MT Gimnázium, Komárom;
2. díj: Tirják Márk, Rózsa Ferenc Gimnázium, Békéscsaba;
2. díj: Györök Péter, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár;
3. díj: Gyurkó Gábor, Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola, Békéscsaba;
3. díj: Balázs Sándor, Tornaljai Magyar Gimnázium;
3. díj: Mandli András, Magyar Tannyelvű AI és Gimnázium, Pozsony.
12. évfolyam
2. díj: Estélyi István, Kodály Zoltán MT Gimnázium, Galánta;
2. díj: Szentandrási István, Kodály Zoltán MT Gimnázium, Galánta;
3. díj: Guricza Lilla, Táncsics Mihály Gimnázium, Kaposvár.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.