Sikerült kinyitni a James Webb űrteleszkóp főtükrét

világűr k

Teljesen kinyitották a James Webb űrteleszkóp főtükrét, és az eszköz hamarosan készen áll az univerzum titkainak feltárására – közölte az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal (NASA) szombaton a Twitteren.

Jelenleg azon dolgoznak, hogy helyhez rögzítsék a tükröt, amelyet a kutatók az eszköz aranyszemének neveznek. Ez a legnagyobb és legérzékenyebb tükör, amely valaha kikerült a világűrbe. A tükör berilliumból készült, amely könnyű, tartós, hidegálló, ritka fém. A főtükör 18 részének mindegyikét ultravékony aranyréteggel fedték, amely remekül visszaveri az infravörös fényt. A hatszögletű, dohányzóasztal méretű részeket a következő napokban, hetekben állítják be.

„Az ünneplés előtt még van néhány dolgunk” – írta a NASA.

A teleszkóp az utolsó rögzítést követően lesz kész a bevetésre.

A NASA második igazgatójáról elnevezett teleszkóp olyan nagy, hogy szétnyitva nem fért volna el az Ariane-5 hordozórakétán, ezért 6,5 méter átmérőjű főtükrét és különösen terjedelmes – 21x14 méteres – hővédő pajzsát össze kellett hajtogatni a felbocsátás előtt.

A 10 milliárd dolláros teleszkóp rendkívül összetett műszaki berendezés, amelyet az Egyesült Államokban építettek a NASA irányításával és amely az európai és kanadai űrügynökségek műszereit is tartalmazza.

Az 1990-ben indított Hubble űrteleszkóp utódjaként beharangozott eszköz a világegyetem legkorábbi, 13 milliárd évvel ezelőtti - néhány százmillió évvel az ősrobbanás utáni – korszakát fogja feltárni.

A NASA legnagyobb hatékonyságú és legösszetettebb űrteleszkópja infravörös fény segítségével kutatja a következő évtizedekben a kozmoszt, a Naprendszeren belüli bolygókat és holdakat, a legősibb és a legtávolabbi galaxisokat.

A James Webb a Földtől mintegy másfél millió kilométerre, a Föld-Nap rendszer L2 Lagrange-pontjából fogja megfigyelni a Naprendszer objektumait, és öt-tíz éven keresztül készít korábban elérhetetlen érzékenységű és felbontású felvételeket.

Teljesítménye százszor nagyobb lesz, mint a Hubble űrteleszkópé, így nagy tükörátmérőjének és az infravörös tartományban végzett megfigyeléseinek köszönhetően a világegyetem hőskorába kalauzol el, a remények szerint információkkal szolgál az első csillagok és galaxisok kialakulásáról.

A teleszkóp műszereivel magyar csillagászok is végezhetnek majd méréseket. Az űrtávcső értékes kutatási idejére a világ csillagászai pályázatok útján szerezhetnek jogosultságot.    

A Webb két héten belül érheti el úti célját, és ha minden jól megy, idén nyáron már elkezdhetik vele a kutatásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?