Sikerei ellenére sem volt boldog a divatdiktátor

Pár nappal életmű-kiállításának megnyitója után, tegnapra virradóra meghalt Yves Saint Laurent, a világhírű divattervező. A 72 éves Laurent hosszan tartó, súlyos betegség után Párizsban hunyt el.

A mindennapi viseletek megújítója 1936. augusztus 1-jén született az akkor francia gyarmat Algériában, Oran tartományban. 1957-ben vette át a Dior házat, annak alapítója, Christian Dior hirtelen halálakor. Saint Laurent és örök üzletember társa, Bergé 1961-ben hozták létre saját divatcégüket, és már egy évvel később a „Trapézvonal“-kollekcióval megkezdték az időtlen és univerzális öltözködési elvek újrafogalmazását.

A tervező a legnagyobb szenzációt 1966 és 1968 között okozta előbb a szmoking, majd a ballonkabát és a fekete bőrdzseki nőiesítésével, végül pedig nadrág-kreációival járult hozzá az „uniszex“-divat világméretű hódításához. 1966-ban nyílt meg Párizsban első készruha-butikja, a Rive Gauche, amely hamarosan behálózta a világot.

Tőle indultak el az átlátszó női blúzok, amelyek a kor melltartó-ellenességével együtt szintén részeivé váltak a „szexuális forradalomnak“. 1971-ben viszont némi botrányt okozott, miután saját meztelen fotójával hirdette férfiparfümjét. Az illatiparban mégsem ez, hanem az 1977-ben megjelent Opium parfüm jelentette számára a legnagyobb sikert.

Bátran nyúlt a legkülönbözőbb ihletekhez, a shakespeare-i korhoz, Van Gogh és Picasso művészetéhez, vagy az afrikai viseletekhez. Ugyanakkor alapelve volt, hogy a test vonala számít mindenek felett, éppen ezért nem szabad soha túldíszíteni egy ruhát, mert az árt az eleganciának. A nőiségről pedig így vélekedett: “Ahhoz, hogy nő szép legyen, elég egy fekete pulóver, egy fekete szoknya, és oldalán egy szerető férfi!“

Maga Saint Laurent amúgy mindig a nemek egyenlőségét hirdette, túl divattervezői munkáján is. Közben rendszeresen tervezett kosztümöket színháznak és mozinak egyaránt, öltöztette Arletty-t, Madelaine Renaud-t, Claudia Cardinalét és Romy Schneidert, de a legkedvesebb modellje Catherine Deneuve volt.

A divatdiktátor sikerei ellenére nem volt boldog ember. Gyakran küzdött depresszióval, drogfüggőségi problémái voltak, és betegesen rettegett a magánytól. Ugyanakkor tisztában volt saját munkássága jelentőségével. Bergé, aki hosszú ideig élettársa is volt, halálakor így nyilatkozott: „Yves sokat tett a nők fejlődéséért és pontosan tudta, hogy forradalmasította a 20. századi divatot. Chanel felszabadította a nőket, Saint Laurent erőt adott nekik“.

A 2002-ben visszavonult Yves Saint Laurent, aki tavaly decemberben megkapta a francia Becsületrend Főtisztje érdemrendet Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnöktől, magát „kézművesnek, boldogság-gyártónak“ szerette leginkább nevezni. Meggyőződése volt, hogy „divatok jönnek és mennek, de a stílus marad, a divat hasztalan, a stílus nem“.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?