Sem velük, sem nélkülük

Áprilisban közel ezer iraki kurd menekült érkezett a Monica nevű hajón Szicíliába, miután a parti őrség hiába igyekezett távol tartani hajójukat az olasz partoktól. Az esemény kiélezte a vitákat a készülő új, szigorúbb bevándorlási törvényről, és rendkívüli állapot bevezetésére késztette a Berlusconi-kormányt. A Monica volt a legtöbb menekülttel érkezett hajó az elmúlt öt évben, de húsz-harminc fős csoportok nap mint nap partra szállnak az Otrantói-szorosnál és Szicíliában. Utoljára az 1997-ben Bariban kikötött 1200 albán okozott hasonló megrázkódtatást.

A római belügyminisztérium bevándorlási illetékesei szerint az embercsempészet új útvonalai épültek ki az utóbbi időkben: sokan Gibraltáron és kis spanyol kikötőkön át Marokkóból érkeznek, egy másik útvonal a Maghreb-országokból Szicíliába vezet, a harmadik pedig a török és libanoni partoktól, de újabban már Egyiptomból is a dél-olasz Puglia tartományt és Szicíliát célozza meg. A menekültek többsége Franciaországot, Németországot vagy Nagy-Britanniát tekinti végcéljának, nem Olaszországot, amely csak a kapu számukra. A menekültek távoltartása érdekében az olasz szenátus februárban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely ahhoz a feltételhez köti a beutazást, hogy az illető már előzőleg szabályos munkaszerződéssel rendelkezzen. A mechanizmus a következő: a cégek eljuttatják a külföldi munkaerő iránti igényüket a kormány megyei hivatalaihoz, ahonnét a listát kiküldik a külképviseletekre, s ott a beutazási engedélyt kérők, ha szakképzettségük, munkaigényük megfelel a hazai igényeknek, szerződéshez jutnak. Egy-két éves szerződéseket lehetne így kötni, de ezek akár 6 évig is meghosszabbíthatók lennének. Hat év után a bevándorló már határidő nélküli tartózkodási engedélyt kaphatna, tíz év után pedig állampolgárságért is folyamodhatna. A szerződés nélkül érkezőket azonnal kitoloncolnák, a visszaesőket pedig 1-4 évi börtönnel is sújthatnák. A törvény igen szigorúan, 5-15 évi börtönnel büntetné az embercsempészeket, s engedélyezné hadihajók bevetését azok hajói ellen.

A menekültügyi és bevándorlási politika egyébként az EU-ban eddig nemzeti szabályokon alapult, de a múlt év végén lejárt az amszterdami szerződésben vállalt kötelezettség határideje az egységes szabályozás kialakítására. A létrejött elvi megállapodás fő pontjai: egységes és közös vízumgyakorlat bevezetése, szigorúbb határőrizet, a törvénytelen bevándorlók visszatoloncolása, közös adatbank létrehozása, együttműködés a kibocsátó országokkal a migráció csökkentésére. Tervbe vették menekülttáborok felállítását a tranzitútvonalak mentén, így Törökországban és Tunéziában, ahol uniós belügyi tisztviselők segítségével eleve ellenőrizhetnék és megszűrhetnék a menekültáradatot.

Az 5,3 milliós dán népességből csupán 5%-kal részesednek az Európai Unión kívülről jött külföldiek, az uniós országok közül a 10 milliós Belgiumban a legnagyobb, 9 százalékos ez a hányad, míg Le Pen Franciaországában nem egészen 7%-os. Az EU bécsi székhelyű rasszizmus-kutató intézetének felmérése szerint az európai integráció lakosainak átlagosan 15%-a érzi „zavarónak” a más etnikumhoz tartozó embertársa közelségét. Az unió területére a kilencvenes évek elején érkezett a legtöbb, a távozókat leszámítva évente 1 millió bevándorló; az évtized közepén ez a szám félmillióra mérséklődött, ám a kelet-európai határok megnyílásával és a balkáni háborúk nyomán 1999-re ismét 700 ezer fölé nőtt. A furcsaság az, hogy ez a népmozgás az úgynevezett „nullaszázalékos“ bevándorlási politika ellenére következett be. A hetvenes évek óta ugyanis az Európai Unió tagországai gazdasági, munkavállalási okból nem adnak bevándorlási engedélyt. Az Európai Bizottság becslése szerint évente félmillió ember jut be törvényellenesen az EU területére, menekültkérelmet pedig 400 ezren adnak be, de mindössze ötödüknek sikerül bizonyítania az engedély megadásához szükséges politikai üldöztetést. A menekültkérelmek elbírálása a legtöbb tagállamban lassú, bürokratikus és gyakran megalázó eljárás, amely akár évekig is bizonytalan helyzetben tartja a delikvenst, s a bűnözés táptalajává válik. Hollandiában például évente legfeljebb 12 hetet dolgozhat az, akinek a menekültkérelmét vizsgálják, Nagy-Britanniában 6 hónap után már kereshet munkát, Franciaországban viszont egyáltalában nem vállalhat állást. A kérelmezők gyermekei számára Nagy-Britanniában és Hollandiában kötelező az iskolai oktatás, Németországban viszont nem. Az EU bel- és igazságügy-miniszterei három hónapja megállapodtak: a jövőben a jelentkezőknek egyéves tartózkodás után minden tagállamban joguk lesz munkát vállalni még akkor is, ha kérelmüket nem bírálták el. (só, ú)