Érthető, hogy egy bizonyos életkor után nehezebbnek érezzük már a randizást, mint kamaszként, de az a jó hír, hogy 50 felett sem kilátástalan a helyzetünk.
Szerencsére léteznek társkereső oldalak Magyarországon is, amik kifejezetten az érettebb korosztályt célozzák, és ezzel könnyen sikereket érhetünk el, ha szerelemre vágyunk. Van azonban néhány dolog, amire érdemes figyelni, hogyha újra akarjuk kezdeni a randevúzás folyamatát - cikkünkben a cronos társkereső szakemberei elárjulják, mik ezek.
A részletes profil sokat számít
Ha új vagy még az internetes ismerkedésben, akkor mindenképp érdemes néhány szót ejteni a társkereső oldalon lévő profilodról. Itt ez a felület tölti be az “első benyomás” szerepét, így oda kell figyelni rá, hogy miképp töltöd ki.
Érdemes több fotót is feltölteni, melyek között jó, ha akad egész alakos változat és olyan is, amelyen látszik az arcod. Mindig friss képekkel dolgozz, hiszen így lehetsz hiteles. Emellett az adatok megadásánál törekedj rá, hogy a legfontosabb szempontjaid, elvásáraid is helyet kapjanak az alapinformációk mellett, így sokkal könnyebben egymásra találhattok az ideális jelöltekkel.
Légy egyenes a szándékaidat illetően!
Akár könnyed, felszabadult találkozókra, akár komoly kapcsolatra vágysz, mindenképpen érdemes az első egy-két találkozó alkalmával tisztázni a célokat.
Természetesen mindkét opció rendben van, de akkor találhatod meg te is a megfelelő társat ezekhez, hogyha nem rejted véka alá, mit is keresel. Ezzel a saját dolgod is megkönnyíted, illetve elkerülheted a felesleges találkozókat és az esetleges csalódásokat is.
A régi eseményeket hagyd a múltban
Nem rossz ötlet megosztani az ismerkedés során a partnerünkkel az esetleges múltbéli fájdalmakat, de az nagyon is lényeges, hogy a régmúlt sérelmeit nem szabad kivetíteni az új jelöltre.
Fontos, hogy tudatosítsd magadban, hogy a korábbi fájdalmaid nem attól az embertől származnak, akivel épp találkozni készülsz - könnyen lehet, hogy ő teljesen más személyiség, mint a korábbi partnereid voltak. Adj új esélyt neki is és magadnak is!
Kerüld a játszmákat!
A játszmák elkerülése univerzális tanács, mely életkortól függetlenül megállja a helyét.
Ha a partnered eltűnik időnként, nem válaszol, lemondja a találkozókat vagy épp sosem ér rá, akkor az egyértelmű jelzés, hogy nem ő lesz a megfelelő jelölt. Fájdalmas lehet ilyenkor megszakítani a folyamatot, de hosszú távon ez a te érdeked szolgálja.
Adj egy esélyt magadnak, hiszen megérdemled a szerelmet!
Tudjuk, hogy félelmetes lehet újra a randizás terepére lépni 50 éves kor felett, ám érdemes bátornak lenni. Mindenki megérdemli a szerelmet, és az életkor egyáltalán nem lényeges tényező mindebben.
Ha úgy érzed, valóban vágysz egy odaadó társra, akkor érdemes megkeresni a megfelelő online felületet és belevágni az ismerkedésbe. Hidd el, hálás leszel magadnak néhány hét vagy hónap múlva, amikor már az új kedveseddel töltheted a mindennapokat.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.