Milánó. Salman Rushdie esszéje még meg sem jelent, máris vitákat vált ki. „A pornográfia néha a szabadságnak, sőt még a civilizációnak is egyfajta zászlóvivője lehet” – írta a Keleti kék (The East Blue) című cikkében, amely októberben jelenik meg az XXX 30 Porn Star Portraits című kötetben.
Rushdie védelmébe vette a pornográfiát
Szerinte egy társadalom szabadságának és fejlettségének fokmérője az is, hogy mennyire képes elfogadni a pornóképeket – idézte Rushdie-t a milánói Corriere della Sera napilap. Rushdie azt állítja, hogy a muzulmánok nagy élvezői a pornográfiának szigorú vallási törvényeik miatt, és bírálja a szexuális elkülönítést. „Pornográfia természetesen mindenhol létezik, de amikor olyan társadalomban nyilvánul meg, amelyben a fiúknak nehéz együtt lenniük a hasonló korú lányokkal, és azt tenniük, amit a fiatalok szeretnek tenni, akkor általános szükségletet elégít ki.” Rushdie szavait a pornográf anyagok forgalmáról készített statisztikával támasztja alá.
Az esszé tartalmát Timothy Greenfield-Sanders, a hírességek fotósa szivárogtatta ki. Ő készítette a kötetben szereplő portrékat – minden színésznőről két képet. Rushdie mellett az irodalom, a zene és a filmvilág más hírességei is megszólalnak, köztük Gore Vidal, John Malkovich és Lou Reed. Vidal írta a kötet előszavát, ebben nevetségessé teszi az amerikai álszent puritanizmust.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.