Rosetta - Közzétették a landolás hangfelvételét

Darmstadt |

<p>Közzétette holnapján a Philae landolásának hangfelvételét a Német Űrügynökség (DLR).</p>

Egy rövid, de jelentős zörgés" - értékelték a kutatók csütörtöki sajtótájékoztatójukon a hangot, amelyet a Rosetta űrszonda Philae leszállóegysége keltett, amint múlt héten elérte a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felszínét.

Klaus Seidensticker, a DLR kutatója azt vélte kihallani a zajból, hogy a minilabor először egy több centiméter vastag puha réteget ért el, majd néhány milliszekundummal később lábai egy kemény, talán jeges felületet értek el.

A tudós kiemelte: a hangfelvétel egy üstökös és egy ember alkotta objektum első találkozását örökíti meg. A csütörtöki darmstadti sajtótájékoztatón Paolo Ferri, az Európai Űrügynökség (ESA) misszióvezetője arról számolt be, hogy a Rosetta következő manővereként január végén 5 kilométerre megközelíti az üstököst, és közeli képeket készít róla. Az üstökös pályája ezután úgy alakul, hogy augusztusban nagyon közel kerül a Naphoz.

Az 1,2 milliárd eurós összköltségű projekt célja, hogy a tudósok megismerjék a Naprendszer születésének titkait. További feladat annak megfigyelése, hogy miként aktiválódik az üstökös a Naphoz közeledve.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?