Részletek a Szentatya látogatásáról – Tudjuk, hol szállásolják el a pápát

Ferenc pápa k

A 84 éves Ferenc pápa látogatása kétségtelenül az idei év egyik legfontosabb eseménye lesz több millió hívő számára. És bár a rövid, de annál kivételesebb látogatás kulisszái mögötti részleteket még mindig rejtély fedi, a Plus JEDEN DEŇ napilap információi szerint az már a múlt héten kiderült, hol kap szállást a Szentatya.

Bár a pápa Kelet-Szlovákiába is ellátogat, Pozsonyban szállásolják el. Martin Kramara, a Szlovákiai Püspöki Konferencia (KBS) szóvivője szerint a Szentatyát a pozsonyi Apostoli Nunciatúrában fogják elszállásolni. A legutóbbi szlovákiai pápai látogatás során II. János Pál pápa ugyanabban az épületben kapott szállást. „Az épületet erre a célra hozták létre a forradalom után” – mondta Kramara. Az információkat az Aspostoli Nunciatúra egyik munkatársa is megerősítette. „Ez a bevett gyakorlat” – mondta.

Sajtóértesülések szerint a pápai látogatás sok tekintetben eltér majd az elnökök vagy más magas rangú politikusok szokásos látogatásaitól. A Szentatya például nemcsak politikusokkal, hanem azok családtagjaival is találkozik.

„Ezeken a megbeszéléseken a pápa a katolikus egyház fejként vesz részt. Számára mindenki egyenlő. A másik ok pusztán gyakorlati. Mindenütt, ahova elmegy majd, nagy az érdeklődés a találkozás iránt. A családdal való találkozás pedig jelentősen leszűkíti a lehetséges vendégek körét” – magyarázták az elnöki palota protokollistái a DenníkN-nek adott interjúban.

Érdekes

Néhány érdekesség Ferenc pápáról

  • János Pál pápa óta ő az első, aki eddig nem használt pápai nevet választott.
  • Még mindig azt a vaskeresztet viseli, amelyet érsek korában hordott.
  • Érsekként sem tartott autót, ehelyett tömegközlekedéssel járt; ha Rómába kellett utaznia, turistaosztályon repült.
  • A pápai piros cipő helyett fekete ortopédcipőt hord.
  • Kedveli az operát és az irodalmat, érdekli a labdarúgás.
  • A spanyolon kívül olaszul, latinul, franciául, németül és angolul beszél.
  • Az egyházfő megválasztása óta nem ment vakációzni.
  • Azt mondta: minden homoszexuális ember iránt szeretettel és tisztelettel kell viseltetni.
  • Szeretne nyugodtan kimenni az utcára, sétálni egyet. Felszállni a buszra, vagy csak nézelődni. Vagy mondjuk, bemenni egy pizzériába, és enni egy jó olasz pizzát.
  • Amikor csak teheti, már kilenckor ágyba bújik, egy órát olvas, amíg bele nem alszik a könyvbe.
  • Hajnali négy körül már ébren van, háromnegyed ötkor felkel. Szeret sziesztázni. Azokon a napokon, amikor ezt nem tudja megtenni, szomorú.
  • Soha nem sír mások előtt. Neki kell erőt adnia.
  • 1990 óta nem nézett tévét.
  •  Tart az újságíróktól.

Nincs társas élete

Paul Valley Ferenc pápáról szóló életrajzi könyvében egy olyan férfiról ír, aki ha nem az emberek között van a téren, akkor remeteként él, saját belső világával foglalkozik, és igazából nincs társas élete. Egyik legközelebbi Buenos Aires-i bizalmasa mondta egyszer róla: „Ha a barátságot az emberekkel való közös szórakozásként definiáljuk, akkor neki nincsenek barátai. A barátság egy szimmetrikus viszony. Az ő kapcsolatai nem ilyenek. Az emberek azt hiszik, hogy a barátjuk, de ő soha nem megy át hozzájuk vacsorára”.

Érdekes

Ferenc pápa hétköznapi programja

  • Reggel háromnegyed ötkor kel, majd egyedül imádkozik.
  • Reggel hét órakor misét pontifikál szálláshelyén, a Szent Márta-házban.
  • A délelőttöt munkával tölti.
  • Egy órakor ebédel a Szent Márta-ház menzáján az ott tartózkodó egyháziakkal.
  • Kettőtől egy órát pihen.
  • Délután ismét dolgozik, általában ilyenkor hívja fel a szobájában levő vezetékes telefonnal azokat, akik segítséget kérnek tőle.
  • Este nyolckor vacsorázik.
  • Huszonkét órakor kapcsolja le szobájában a villanyt.

(Plus JEDEN DEŇ, ú, MTI, La Repubblica)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?