Ismerkedjünk meg kicsit közelebbről az év egyik Oscar-díj jelöltjével, Renée Zellwegerrel, aki bájos mosolyával belopta magát a nézők szívébe, s minden bizonynyal ott is marad – akár kövér, akár sovány.
Renée Zellweger, a bájos szöszi meghódította a világot
Renée Zellweger – színészi képességein túl – arról a leghíresebb, hogy hihetetlen alakváltozásra képes egy-egy szerepért, a szó szoros értelmében. Legnagyobb filmsikeréért ugyanis, Bridget Jones szerepéért kilókat volt hajlandó magára szedni az amúgy teljesen jó alkatú, csinos, szőke leányzó. Úgyhogy elmondhatjuk róla, hogy nem egy hiú teremtés, legalábbis hiúságát háttérbe tudja szorítani egy jó szerep kedvéért – ez pedig, valljuk be, nem is olyan könnyű feladat.
Renée-ről sokan azt tartják, hogy nagyon elkényeztetett gyerek volt. Egy Houston melletti kisvárosban született 1969. április 25-én norvég édesanyától és svéd édesapától – az északi vért aligha tagadhatná le a színésznő. Állítólag fiatal éveit rózsaszínű szobácskában töltötte, ahol rózsaszínű ágya volt és rengeteg plüssállata. Ennek ellenére nem volt igazán babázó típus, szülei nagy bánatára a sárban való dagonyázást sokkal jobban szerette a babafésülgetésnél. Tehát elmondhatjuk, hogy már egészen kis korában ellenállt annak, hogy a szép szöszi, bájos kislány kategóriába skatulyázzák. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy sportolói pályát képzelt magának: álmaiban olimpiai bajnokként díszelgett az emelvény csúcsán, nyakában aranyéremmel.
De az élet másképp alakult: Texasban járt egyetemre, ahol is kénytelen volt még néhány órára bejárni ahhoz, hogy meg legyen a diplomához elegendő óraszáma. ĺgy tévedt be egy színjátszó szakkörre, s hamar komolyabbra fordult a dolog: innentől kezdve már tudta: színésznő lesz Hollywoodban! Ezen elhatározásában állítólag az is közrejátszott, hogy testvére, Drew ekkor már színész volt, és megirigyelte sikereit. Hamar kapott is néhány kisebb filmszerepet, de természetesen neki is – mint annyi más sztárnak – ki kellett várnia, amíg a nagy felfedező rá nem talál. De ő is elérkezett Renée életében, Cameron Crowe rendező személyében. Ezek után már Tom Cruise-szal és számos más nagy, befutott sztárral játszhatott együtt. Egy alkalommal szerepet kapott Jim Carrey mellett az Én és én meg az Irén című filmben, melyben Jim Carrey – szerepe szerint – szerelmes a Renée által alkított figurába. A film azonban valósággá vált: Jim Carrey-vel évekig járt együtt, aki többször meg is kérte a kezét (állítólag egyszer egy elegáns londoni étteremben térdre borult előtte, és egy dollártízezreket érő gyűrűt húzott az ujjára), ám a szívtipró szőkeség kikosarazta őt, végleg. Hogy Renée ezt azóta ezt megbánta-e vagy sem, nem tudni, de tény, hogy az egyik legismertebb szingli ma Amerikában.
2001-ben igen nagy elismerés érte: Golden Globe-díjat kapott, ami, mint tudjuk, az Oscar után a második legnagyobb filmes elismerés. Az Oscar-jelölésre sem kellett sokáig várnia, egy év múlva ugyanis, 2002-ben a Bridget Jones naplója című filmben nyújtott alakításáért a legjobb női főszereplő kategóriájában jelölték. Díjat azonban nem kapott. Idén is jelölték az Oscarra, a legjobb női mellékszereplő kategóriában. Vajon megkapja-e? Ez ma még titok. (s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.