Ha létezik olyan szakma, amihez elengedhetetlen valami egészen mélyen gyökeredző elhivatottság, akkor az az orvosé.
Ritkán szoktunk ilyen patetikus szöveggel operálni, de ez esetben nem ismerhetünk el semmilyen önkorlátozást.
Remény nyal meg utoljára
Ritkán szoktunk ilyen patetikus szöveggel operálni, de ez esetben nem ismerhetünk el semmilyen önkorlátozást. A legkevesebb ugyanis, hogy jól tudjuk, kikkel voltunk körülvéve már életünk első pillanatában, és hogy ugyancsak kikkel számolhatunk a legvégén.
Amennyiben tehát az orvosi pályát választod, mindenekelőtt rövid relaxációs gyakorlat keretében tartsál pár pillanatnyi aktív elmélyülést, és közben próbálj rátalálni elhivatottságod csírájára. Fogalmunk sincs, hogy ez milyen érzés lehet, de feltételezzük, hogy jó jel, ha a végén kisgyerekre, öregemberre, szoptatós anyára vagy szürke macskára gondolsz. Ezzel szemben feltétlenül gondold még egyszer végig a pályaválasztást, hogy ha a tornatanárod vagy a helyi polgárőrség jutott eszedbe.
A mélylélektani meló elvégzése után már gyerekjáték az egész, feltételezve, hogy eléggé rajta vagy a középiskolai biológia és fizika anyagon. Egy DNS molekula és egy egysejtű eukarióta ütköznek ezerrel, mekkora az egymásra ható erő, ha a súrlódás meg a gravitáció stb.
Ilyesmivel találkozhatsz még bőven, ha megugrottad a felvételit. Bevághatod továbbá pár ezer izom, porc, izület és orvosság latin nevét, továbbá a betegségek és rendellenességek végtelen variációját. Cserébe viszont boncolhatsz, amenynyit csak akarsz.
A dolog legnehezebben megoldható része egyébként úgyis saját magaddal lesz. Abszolút egészséges, mondhatni ideális emberi szervezet Schirilla György tündöklése óta egy darab sincs, úgyhogy várhatóan félóránként fogsz diagnosztizálni magadban egy-egy újabb halálos kimenetelű problémát.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.