Rejtélyes kukacok Kína északnyugati legelőin

Peking |

<p>Rejtélyes kukacok inváziója űzött el otthonából családostul ötven pásztort, akik húszezres állatállományukkal kényszerültek a legelők elhagyására az északnyugat-kínai Hszincsiang (Xinjiang) tartományban.</p>

Négyzetméterenként legalább háromezer kukac hemzseg, és úgy rágják át magukat a zöldterületen, mint a fűnyíró; nyomukban csak a barna talaj marad -  számolt be az Újkína hírügynökség, amely szerint az utóbbi három évtized legsúlyosabb ilyen jellegű pusztítása zajlik most a tartományi fővárostól, Urumcsitól (Urumqi) 280 kilométernyire nyugatra fekvő Uszuban (Usu).
    A helybeli szakértők nem tudták azonosítani a két centiméter hosszú, fekete csíkos, mélyzöld színű kukacokat, amelyekből mintákat küldtek a Hszincsiang Mezőgazdasági Egyetemre.
    "A legelő egy hete még zöld volt, de mostanra mindenütt a kukacok hemzsegnek, még a házba is bemásztak. Óránként többször is ki kellett sepernem őket" - mondta el az egyik pásztor.
    Hszincsiangban korábban csirkéket, kacsákat és más szárnyasokat használtak a legelőkre szintén veszélyt jelentő sáskák ellen, de a madarak most nem sok érdeklődést mutatnak a kellemetlen kukacok iránt.
    Egy helyi tisztségviselő szerint lehetséges, hogy molylárvákról van szó, amelyek a viszonylag enyhe tél és a sok eső hatására túlszaporodtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?