Rázuhant a Matteo Renzi-bábu a karneválozókra

Follonica |

<p>Matteo Renzi volt olasz kormányfőt ábrázoló, de Paolo Gentiloni jelenlegi miniszterelnök arcát viselő, egy méter magas kartonfigura sebesített meg hét embert, köztük öt nézőt, amikor lezuhant a toszkánai Follonica fürdőváros karneváli felvonulásának egy díszes kocsijáról.</p>

A kocsi installációja akkor dőlt össze, amikor egy csavar hirtelen eltörött, a Renzi-Gentiloni kartonfigura a nézők közé zuhant.

A hét embert, köztük öt nézőt kórházba vitték, a keddi médiaértesülések szerint a toszkán hatóságok gondatlanság miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak vizsgálatot a vasárnapi baleset ügyében.

Egy 71 éves nyugdíjas állapota válságosnak tűnt eleinte, de hamarosan ő is hazamehet a sienai kórházból és jobban van a kocsi egyik mutatványosa is, aki kéztörést szenvedett. A sérültek között van egy négyéves kislány is, őt már hazaengedték.

A karneváli kocsit a városi hatóság lefoglalta. A felvonulás szervezőit megrázta a baleset, köszönetet mondtak a nézőknek, akik első segélyt nyújtottak a sebesülteknek.

A follonicai karnevált idén 50. alkalommal rendezik meg.

Andrea Benini polgármester elmondta, hogy újra átvizsgálják a felvonuló kocsikat, melyek mindegyike rendelkezett az érvényes papírokkal.

A follonicai karneválnak nem vetettek véget, minden halad a tervek szerint, így lesz még két felvonulás is, február 19-én és 26-án.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?