„Presztízst csináltam abból, hogy ne kapjanak el”

Miért lehet érdekes a története a szlovák közönségnek, amely korábban nem ismerte a „Whiskys-jelenséget”?
A rólam szóló könyv nem egy szépirodalmi mű, de talán jól látható benne az átmenet a bűnből a tisztességes életbe, valamint a szocializmusból a poshadt kapitalizmusba. Ez egy olyan folyamat, ami mindenkinek érdekes lehet.

Sok könyv megjelent már a Whiskys történetéről, írt önéletrajzot, de írt önről könyvet az egyik nyomozó is. Kirajzolódik ezekből valamiféle tanulság?
Mindenben van tanulság, főleg, ha az ember leül 13 évet. Ha nem a tisztességes ösvényen mész, lehetsz akármilyen profi, egyszer hibázol, és elkapnak. Tanulság: a tisztességes út a járható. A könnyen jött pénz könnyen megy.

Amikor elkezdte a rablásokat, mi vezérelte? Pénzt akart szerezni, vagy az adrenalint kereste?
Már kilencévesen az angliai nagy vonatrablás értelmi szerzőjének az élettörténetét olvastam. Megszökött, Ausztráliától Brazíliáig bejárta az egész világot. De a végén ő is pofára esett, egy angliai rabkórházban halt meg. Szóval az érdeklődés a gyerekkoromból jön. A templomból is kitiltottak, mert a papnak megittam a borát. Nem bírtak velem.

Az interjúkban önkritikusan beszél a sportpályafutásáról, állítja, a tartalékkapusnak is a tartalékja volt. Ha jobb kapus lett volna, lehet, hogy minden másképp alakul?
Az egykori edzőim szerint viszonylag tehetséges és nagy remények előtt álló sportoló voltam. Viszont serdülőkoromban jött egy törés, és négy szezont kihagytam. A saját balf…ságom miatt nem léphettem jégre 16 és 20 éves korom között. Ezután nem tudtam utolérni önmagam, és már nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, mint korábban.

Mi volt ez a törés?
Zenész akartam lenni, hangszereket loptunk. Ez volt az a pont, amikor a román rendőrség azt mondta, elég volt. Az volt a fő gond, hogy azoknak akartuk eladni a hangszert, akiktől épp elloptuk. A fagylalt visszanyalt. Kaptam két év javítóintézetet, utána pedig elvittek munkaszolgálatra, azzal szintén két év kiesett. Amikor pedig Magyarországra jöttem, két olyan kapus mögé kerültem be tartaléknak, akik mindketten a válogatottban védtek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"210148","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"299"}}]]

Az interjúkban arról is beszélt, hogy erdélyiként nehéz dolga volt Magyarországon. Még mindig érzi ezt?
Most már nem. Romániában bozgor, azaz hazátlan voltam, Magyarországon meg büdös román. Legalábbis a nyolcvanas-kilencvenes évek végén. Volt egyfajta előítélet velünk szemben.

S mikor jött az a pont, amikor úgy gondolta, hogy a bankrablás lesz az, ami majd a problémákat megoldja?
Rengeteg gond volt, ezek pedig eszkalálódtak. A barátnőm, a szülei… Tartoztam valakinek, megfelelési kényszer… Az adrenalin is szerepet játszott: nehogy már ne tudjak egy kis szar postát kirabolni! 1993-ban elindultam a lejtőn lefelé, és ha egyszer a lavina elkapja az embert, akkor nem tud kiszállni. Előbb-utóbb azon kapod magad, hogy vagy meghalsz, vagy börtönbe kerülsz.

Az elején átérezte, mekkora kockázat ez?
Tudtam, hogy gondok lesznek, és ha elkapnak, akkor súlyos évekkel kell számolnom, de presztízst csináltam abból, hogy ne kapjanak el. Nagyon keményen felkészültem a rablásokra. A bankrablás primitív műfaj, fogok egy mordályt, és begyalogolok valahová. Igen ám, de onnan ki is kell jönni, és az sem árt, ha az ember pénzzel jön ki.

Miből állt a felkészülés?
Megtudtam, hány alkalmazott van, honnan jönnek a rendőrök, milyen gyorsan érnek ki. Megterveztem, milyen menekülési lehetőségeim vannak, átgondoltam, hol dobom el az álruhát, különböző helyeken különböző taxik vártak. A szerencse is mellettem állt, ez nagyon fontos tényező.

Gyakorolt is előtte?
A tükörben elpróbáltam: „Fel a kezekkel, ide a pénzt!”

Az első néhány rablás után kezdett kialakulni a Whiskys-legenda.
A bankrablás előtt mindig megittam néhány felest. Viszonylag jámbor gyerek vagyok, józanul nem mertem volna bemenni egy tejcsárdába sem. Az egy-két felestől viszont a gátlások oldódtak, nem féltem. A zsaruk pedig csak ennyit tudtak rólam. A végén már annyira kétségbe voltak esve, hogy elmentek a jósokhoz, és az adófizetők pénzéből fizettek, hogy ezek a gömbös csávók megmondják, éppen hol vagyok.

Mikor jött el az a pont, amikor már nemcsak a pénzszerzésről szólt az egész, hanem egyfajta fricska is lett a rendőrség felé?
Volt egy kedvenc nyomozóm, Varjú Lajos. Ráment a családja és a karrierje is arra, hogy elkapjon, de nem sikerült neki. A kamerák előtt mindig elmondta, hogy ez egy szerencsétlen gyerek, meg egyébként is hülye. Innentől már nekem is presztízskérdés volt a dolog. Tény, nem vagyok IQ-bajnok, de pont az fordította felém a közvéleményt, hogy a rendőrök mindig erőből akarták megoldani a helyzetet. Ha jól kommunikáltak volna, akkor nem tehettem volna szert ilyen népszerűségre. De ők izomból akarták megoldani, ment a kincstári szöveg meg az üzengetés a televízión keresztül. Én próbáltam picit viccesen felfogni, küldtem az akkori országos rendőrfőkapitánynak két üres borosüveget. Pedig a bankrablás komoly dolog, akire ráfogják a fegyvert, annak nem őszinte a mosolya.

A banki dolgozók, akik jelen voltak a rablásainál, hogyan viszonyultak önhöz?
Volt egy hölgy, aki nagyon leszidott, amikor a bíróságon találkoztunk, hogy mit sztárolnak engem. Abszolút értettem az álláspontját, mert volt egy kis vitánk a bankban. De vannak más történetek is. Az egyik hölgy, akit kiraboltam, meg akart látogatni, amikor elkaptak. Úgy gondolta, pszichésen akkor tud helyrejönni, ha tisztázzuk a dolgokat. Meg volt beszélve, hogy hétfőn bejön, csakhogy én szombaton megszöktem a Gyorskocsi utcai fogdából. Ez egyébként akkor nekem nagyon komoly dilemma volt. Tizennégy év után aztán találkoztunk, és azt mondta, nekem köszönheti az új életét, az új férjét, rendbetettem az életét. Idén pedig lent voltam a bajai halászlé-fesztiválon, és odajött hozzám egy szőke, ötvenes hölgy. „Attila, nem ismer meg?” Arra gondoltam: jaj, remélem, nem volt valami közös intim viszonyunk… Mire ő: „Tudja, hozzánk hozta a virágot!” Tényleg volt ilyen, Pesten a Kemenes utcában egy virágcsokorba rejtettem a fegyvert. Elkezdtem szabadkozni, de ő elhárította: „Mi imádjuk magát, nagyon szeretjük!” Akkor arra gondoltam, nagyon komolyan elcsúszott az értékrend a világban, ha 19 év után egy bankrablót ennyire kedvel valaki, akit kirabolt. Igaz, én leültem a büntetésemet, megbűnhődtem azért, amit elkövettem. Voltak olyan zárkatársaim, akik embert öltek, és kevesebbet kaptak, mint én, aki egy pofont sem adtam senkinek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"210149","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"321"}}]]

Soha nem is sütötte el a fegyvert?
De, volt rá példa, hogy a levegőbe lőttem, vagy az üldözőim feje fölé, hogy egérutat nyerjek. De emberre soha nem céloztam. Ha úgy lett volna, még hosszabb időre elmeszelnek.

Amikor először elkapták, megszökött, és még néhány rablást elkövetett. Hogyan tudott meglépni a fogdából?
Vannak titkok, amelyekről senkinek nem beszélnék, a pápának sem.

Miután másodszor elkapták, nem fontolgatta a szökést?
Másfél évig készültem rá. Amikor másodszorra elkaptak, az ország legszigorúbb zárkáját kaptam, egy terráriumban ültem, ki voltam világítva, egy csövön kaptam a levegőt, három biztonsági ajtó… Ezt a zárkát anno még Magda Marinkónak építették. Tudták, hogy készülök valamire, ezért nagyon sok ember rám volt állva. Később kaptam zárkatársakat, és egy orwelli világban éltem, ahol mindenki figyelt mindenkit. A zárkatársak nemcsak rólam írták a jelentéseket, hanem egymásról is, hogy meg tudtam-e esetleg a másikat környékezni.

Hogyan bírta a börtönéveket?
Viszonylag erős jellem vagyok. Voltak nehézségek az életemben, különösen a börtönben, de azt gondoltam, ha feladom, azok, akik utálnak, igazolva látják majd, hogy gyáva kukac, puhapöcs vagyok. Már csak miattuk is elhatároztam, hogy túlélem.

A börtönben a többiek hogyan fogadták?
Volt, aki nagyon utált, de azért mindig megválogatták, kit tesznek hozzám. Nem a baltaarcúakat rakták velem egy zárkába. A börtönben csak saját magára számíthat az ember, illetve a hozzátartozókra. Fontos, hogy legyen egy köldökzsinór a benti és a kinti világ között. Nekem volt öt-hat ember, aki mellettem állt. Barátok, csapattársak, a pótmamám, az exnőm… Sokat segítettek. De hát amíg engem támogatott az OTP, addig én segítettem őket, a mindenkori cicáimmal utaztam körbe a világot, és egy jó nő sok pénzbe kerül!

A külvilágból mi hiányzott a legjobban?
Az volt a legrosszabb, hogy korlátozva voltál, mindenbe beleszóltak. Minden hiányzott. A börtönben jogfosztott ember vagy, nem tartoznak magyarázattal, ha valamire utasítanak. Ezt nem akartam elfogadni, próbáltam börtönreformokat eszközölni, de ebbe beletört a bicskám.

Viszont a börtönben leérettségizett, és főiskolai végzettséget is szerzett.
Azt gondoltam, a koszon kívül valami más is ragadjon rám. Egy ilyen ingerszegény környezetben nagyon fontos, hogy csinálj valamit. Szerencsém is volt, voltak támogatóim is, és a börtön is segített, hogy tudjak tanulni.

Hogyan működött ez a gyakorlatban? A tanárok jártak be?
Az első két évben zárkában voltam, és nem mehettem közösségbe. A büntetésem utolsó két évét is magánzárkában töltöttem, de azt már én kértem. A tizenharmadik évemben is mindig egyedül sétáltam. Ez azért volt jó, mert nem kellett a baltaarcúakat kerülgetnem. A műhelyben is egyedül dolgoztam, ez nekem fontos volt, hogy ne lopják el a kerámiát, amit készítek. A tanulással is úgy volt, hogy a tanárok bejöttek, feleltettek, elmondták az új anyagot, feladták a leckét. Az államvizsgámon ott volt a televízió, hogy még véletlenül se legyen az, hogy puskázok, plagizálok. Piszok szerencsém volt, nagyon sok tétel volt, de hármat-négyet nagyon tudtam. Mit húztam ki? Azokat! Mondtam is magamban, kezet csókolhatok magamnak!

Miért pont a kommunikáció szakot választotta?
Elég sokat szerepelek a médiában, Magyarországon és külföldön is rengeteget foglalkoztak a történetemmel. Úgy gondoltam, ez adja magát. Egy filmrendező megvette a jogaimat, és cserébe kifizette az iskolai tanulmányaimat, tehát nem a magyar állam pénzén tanultam.

Miből írta a szakdolgozatát?
A fiatalkori bűnözés problematikája. Ez nagyon összetett dolog, én is onnan indultam el. Természetesen saját élményekből is merítettem, de rengeteg szakirodalmat is olvastam. A szakdolgozatnak volt egy olyan vetülete is, hogy a médiában hogyan mutatkozik meg a fiatalkorúak bűnözése. Hol van az a határ, ameddig lehet dolgokat mutatni, és honnantól sérülnek a személyiségi jogok? Ez komoly dilemma még ma is, nincs egységes etikai kódex ezzel kapcsolatban. Sajnos, olyan világban élünk, hogy azt hiszik az újságírók, bármit megtehetnek. Ezért is nem vagyok újságíró.

Ehelyett vásárokon láthatjuk, ahol a saját készítésű kerámiáit árulja.
Volt egy ügyész, aki azt mondta, én vagyok a példa, hogy van értelme a munkájának. Látja, hogy a piacon árulok. Nem vagyok celeb, mert a celeb és köztem az a különbség, hogy én értek valamihez. A bankrablás is egy szakma, azt is lehet rosszul csinálni. Próbálok a kerámiában is valahogyan helytállni. Ott viszont az a gond, hogy a keramikusok nehezen fogadnak be, mert nekem van egy médiafelületem, és emiatt nagyon utálnak. Erre azt szoktam mondani, gyerekek, utánam kell csinálni. A börtönben hat éven keresztül olyan műhelyben dolgoztam, ahol csak egy cső volt, nem volt ablak, hatvan-hetven fok volt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"210150","attributes":{"alt":"","author":"Somogyi Tibor felvétele","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]]

A fazekasmesterséget a börtönben kezdte el. Volt választási lehetősége, vagy csak ezt tanulhatta?
Nem volt választási lehetőség, éppen akkor ilyen szak indult. Ajánlották, hogy menjek le, és nézzem meg. Azt feleltem: „Eszeteknél vagytok? Én, a nagy rabló összekoszoljam a kezem?” De a vezetőség csak erősködött, mert egy ingerszegény környezetben iszonyú fontos, hogy alkoss valamit. Amikor elindult az egész, megalomániában szenvedtem, rögtön padlóvázát akartam csinálni, miközben egy hamutálat sem tudtam elkészíteni. De elkészítettem a Bajnokok Ligája-serleget is. Ez egy 72 centis nagy kupa, de nem ez jelenti a gondot, hanem a fül. A tanárom azt mondta, 30 éve korongozik, ezt nem lehet megcsinálni. Azt feleltem: nekem a kaját beadják, időm van, ha egy hónap múlva lesz kész, úgy is jó. Sikerült. Negyedszerre, de megcsináltam. A kihívások mindig érdekeltek.

Most is készít egyedi darabokat?
Rendelésre igen, de rá kellett jönnöm, ahhoz, hogy megéljek, rá kell mennem a kommersz termékekre. Nagyon utálom a sorozatgyártást, viszont több ezret el tudok belőle adni. Igyekszem a minőségre törekedni. Rengeteg a visszatérő kliensem, ezért azt gondolom, jó úton haladok. Sok rendelésem van, most éppen Angliába dolgozom, egy komoly filmes cégnek készítettem a Marco Polo című filmsorozathoz bizánci kellékeket.

Ezek a megrendelők hogyan találják meg?
A közösségi médián keresztül. Közel nyolcvanezer ember követi az életemet, ami óriási dolog, mert mégis csak egy bankrabló vagyok.

A szabadulása utáni interjúkban beszélt arról, hogy egyszer majd be kell mennie egy bankba, és nyitnia kell egy számlát. Ez hogyan zajlott?
Amikor először bementem, lefagyott a rendszer. Fél órán keresztül nem tudták elindítani, az őr meg ott keringett körülöttem. Mondtam is neki, maradj nyugodtan, fénykoromban már feküdtél volna. De nyitottam bankszámlát, amelyen egy évig kezelték a nullát, mert nem volt sok pénzem, de azt is rögtön kivettem. Aztán követeltek rajtam 17 ezer forint kezelési költséget. Mondtam, úgyis van háromszáz millió mínuszom, írják a többihez! Végül kifizettem, azóta nincs bankszámlám, és tartok tőle, hogy nem is lesz.

Úgy tűnik, megtalálta a helyét az életben. Hogy érzi, a Whiskys története sikertörténet?
Nincs értelme azon gondolkodni, mi lett volna, ha. Ha tíz év múlva találkozunk, és még mindig ezt csinálom, akkor elmondhatom, sikeres csóka vagyok.